ha valaki egy fel orat setalgatott valaha yangon utcain, a szemetkupacok, a betelt kopkodo emberek, a hianyos jardak es a kobor kutyak lattan bizonyara nem erti, miert csak szuperlativuszokban tudok beszelni errol az orszagrol.
megis, ez nem csak egy engem erinto korsag, Szmissz es az olasz, aki nem az enyem is elparasodott tekintettel emlegetik ezt az orszagot, hogy Barbolaekat mar ne is emlitsem, akik egyenesen oda koltoztek.

mielott megerkezgem volna, sokat tanakodtam, mi varhat ram. valamiert, a leirasok alapjan Sziriat vizualizaltam a hos korban: koszos, budos, de gyonyoru helyek es irrealisan kedves emberek.

az elkepzelesem stimmelt, burma egy teren es idon kivul eso aranyos kis buborek, ahol ugyan idonkent kimegy az aram es nincs meleg viz, ut hianyaban nevetseges ideig tart megtenni rohelyes tavokat, a kozvilagitas es jarda ismeretlen fogalmak, falkanyi kobor kutyak boklasznak mindenhol, az emberek meg tobbnyire az ut mellett elnek es mosakodnak.

megis, ez mind nem izgatott minket, mert az emberek percek alatt elfeledtettek velunk az objektiv nyomort. aki nem jart meg europan kivul (es azon belul is valami jo eldugott helyen), talan sosem tapasztalta meg, hogy milyen az, amikor a kb nincstelen vadidegen az utcan a kezunkbe nyomja a reggelijet, amikor a kedvunkert kinyitjak a tobb ezer eves romot es amikor barmilyen bajunkat (nehez csomag, elakadt auto, ejszakai erkezes) egy egesz falunyi ember kezdi el egyengetni. napokig laktunk helyeken fizetes nelkul, mert epp nem volt nalunk helyi penz, vagy csak sosem voltunk jokor ebren. a csomagjainkat yangonban a hostelben egy polcon hagytuk, szakszeruen megjeloltek egy rozsaszin masnival es eszunkbe se jutott, hogy egy het mulva nem lesz majd ott.
ha ehhez hozza vesszuk a lenyugozo tajakat,osi romokat, arany pagodakat egy olyan tokeletes kevereket kapunk, amit mindenkinek csak boszen ajanlani tudok. az ilyen helyekert erdemes igazan utazni.