kevés dolog tett annyira jót a lelkemnek, mint az az egy óra, amit a pszichológusomnál töltöttem tegnap. hétfő este egy találkozón elhatalmasodott rajtam az az érzés, hogy egyszerűen telítődött az agyam, mintha valaki megette volna a gondolataimat és visszahányta volna őket a fejembe, én meg turkálok a moslékban, és azt se tudom, mi van.

tudom, hogy undorító, de nagyságrendileg tényleg ezt éreztem, beszélgettünk, de alig hallottam, amit mond, olyan volt, mint amikor az ember arra ébred, hogy már álmodik, kilométerekre riadtam a beszélgetés fonalától.

aztán becsoszogtam kedd reggel a pszichológushoz, ugyanilyen állapotban, azt se tudtam, hogy miről akarok beszélni, de valahogy elkezdtem és nem tudom, pontosan hogyan, de klasszisokkal nyugodtabban jöttem ki. átvettünk egy pár érdekes kérdést, ami foglalkoztat, vagy pontosabban érdekes kérdéseket csináltunk abból a maszlagból, ami most foglalkoztat.

mondtam neki, hogy békére vágyom és arra, hogy üljek egy üres szobában csöndben és ne szóljon hozzám senki pár napig, majd vidáman megjegyeztem, hogy holnap metál koncertre megyek, szóval ott végülis megkapom a békémet. legalább jól szórakozik ennyi pénzért.