szokás szerint esernyő nélkül indultam el, hiába lóg Mr. Y-nél vagy 4 kölcsönesernyő a bejáratnál, az esernyők egyszerűen nem nekem valók, de erről már írtam. mivel egyébként kellemes 20 fok van és ez most nem özönvíz típusú eső volt (ami alatt az esernyő egyébként kb a lepkefing hatékonyságával bír), különösebben nem is zavart, hogy szarrá ázom a zebránál, míg várom, hogy zöldre váltson a lámpa.

a mellettem álló pasit viszont valószínűleg zavarhatta csapzott látványom, mert kedvesen felajánlotta, hogy álljak be az ernyője alá, egyből oda is lépett mellém a strandi napernyő méretű esernyőjével, majd békés együtthallgatásban vártuk, hogy a lámpa kattogása jelezze, átkelhetünk a zebrán. ezt tökéletes koreográfiával tettük meg, továbbra is némán, mint egy régi házaspár. a célban megkérdezte, hogy jobbra megyek-e, majd sajnálkozva bejelentette, hogy ő viszont balra, ezért kedvesen elbúcsúztunk egymástól, majd folytatódott a napunk.

egész meghatódtam.

20 fokban is a leertekelt Uniqlo pufajkamban indultem el ebedelni (es nem volt melegem a legkondiban). hamarosan ugyanezt fogom tolni, csak rovidnadragban es tangapapucsban…

ma a mosodánál a nő megdorgált, hogy ugye nem veszítettem el az igazolócetlit, mert akkor hogyan találja meg a bugyijaimat a több száz egyforma zacskó között, de utána együtt örült velem, amikor sikerült végül előrántanom a papírt a pénztárcámból.

miután magamhoz vettem a szatyromat, megálltam a szomszédos félnégyzetméteres vegyesboltnál, megnézni, nem alszik-e a macska a sörösrekeszen, ahogy szokott, és már épp távoztam volna csalódottan, amikor a tulaj mellettem oda szólt és a kezembe nyomta a macskát röhögve, hogy simogassam meg. én hónom alatt frissen vasalt bugyogókkal zavartan elvettem a macskát, aki nagyjából fél percig szimpatizált velem, majd hangosan panaszkodva visszament a sörökhöz.

az imént, hónom alatt ezúttal frissen vásárolt futócipővel és némi joghurttal végignéztem az épület aljában, ahogyan az egyszeri amerikai turista eligazítást kért a liftek rengetegénél a portástól, miközben váltig állította, hogy ő A hostelbe jött, mintha abból természetesen csak egyetlen egy lenne az épületben, nem tudván, hogy a 26 emeleten vagy 25 hostel rejlik, majd vihorászva megköszönte az eligazítás mandarinul. miután beszállt a liftbe, a portás utánozni kezdte, én meg véletlenül beleröhögtem az egészbe. cinkosan összenéztünk és cserébe az én liftgombomat már a portás nyomta meg, még jó estét is kívánt.

azt hiszem, megint meghaladtam a turista státuszt és megint kicsit itt élek.

mázli, mert két hét múlva megint elindulok innen.

allapotomrol sokat elarul, hogy ma reggel a McDonald’sban (ahova leginkabb a megfizetheto kaveert jarok) egybol ket kavet kertem, egyet helyben fogyasztasra, egyet pedig az utra.

vettem 3 000 forintert egy LEDes olvasolampat, hogy ne kelljen kimaszni az agybol lekapcsolni a villanyt szaz oldal Tronok Harca utan. azert azon egy picit meglepodtem, hogy USB-rol kell tolteni…

mint ismeretes, a fuggoleges varost rejto epuletben, ahol lakom mar lattam egy s mast, karaoke barnak alcazott bordelyhazat, idosotthont, madzsongtermet, thai box edzotermet, szamtalan ettermet es masszazsszalont, reszegen szegyenkezo businessmant, instant levest szurcsolo oromlanyt, rendori razziat, szerencsepenzt egeto oreg nenit, kotelessegtudoan korozo portast.

na de szoval a lepcsohazban pizsamaban taichizo neni reggel 8-kor nekem is kicsit uj volt.

(bar en is a lepcsohazban szoktam edzeni, csak en rohangalok az emeletek kozott)

az az igazsag, hogy rossz blogger vagyok epp, mert meg csak nem is jeleztem elore, hogy ujbol jovok burmaba, annak ellenere, hogy ez egy eleg fontos esemeny az eletemben. mentsegemre legyen mondva, tulajdonkeppen szinte semmit se jeleztem, mert eleg sok szempontbol epp a tulelesert kuzdottem az elmult idokben.

sajnos/szerencsere, miutan kierkeztem HK-ba januar 6-an totalis modon elleptek munkaval, ami persze jo, mert HK rohadt draga hely, de egyben persze az idozites lehetett volna szerencsesebb is. a rendelkezesemre allo idot igy hat mi massal toltottem volna, mint nap 10 ora munkakkal, mikozben azert probaltam felturbozni a fizikai allapotomat, amit jelentosen megrenditett egy szinte teljesen atbetegeskedett december (antibiotikumkuraval meg minden) es egy masszivan atdolgozott november, ami a rossz ido es a sotetseg bealltaval minden lelkieromet elemesztette, amit sajnos rengeteg mennyisegu gorgonzolas gnocchi es pizza fogyasztasaval igyekeztem ellensulyozni. ezuton is uzennem mindazoknak, akik irigylik a szabaduszok konnyed eletet, hogy azert nem olyan egyszeru a helyzet.

 ehhez meg hozzajott imadott macskam remek huzasa, hogy indulas elott 36 oraval ugy megharapjon, hogy a repterre indulas elott par oraval telefonos orvosi segitseget kelljen hivnom, hogy vajh elpatkolok-e vermergezesben a fel napos repulout alatt, ha a seb egyszerre luktet, duzzad, eg, feszul es piros. a valasz sajnos nem volt teljesen megnyugtato, de vegul egy doboz antibiotikummal felruhazva el mertem indulni, es bar a seb meg mindig gyogyulofelben van, azert sulyosabb bajom vegul nem lett. azert mondjuk kiemelnem azt a lelekemelo pillanatot, amikor egy neonzold szemeteszacskobol es nemi orvosi ragasztoszalagbol gyartottam a labamra dunsztkotest es ebben toltottem az ejszakat is.

egy szo mint szaz, minden erommel azon voltam, hogy leadjam idore a rengeteg munkat, valamennyire fitt legyek (ez minden napos kb 20 perces lepcsomasszassal probaltam elerni), ertelmes dolgok egyek ertelmes idokben es kozben elvezkedjek, hogy vegre HKban vagyok.

tarsadalmi eletet alig eltem, ami nekem is kicsit furcsa volt, neha 2-3 nap is eltelt ugy, hogy csak a boltban vagy a szomszeddal beszeltem 1-2 szot, de bevallom, hihetetlen jol esett.

ez volt nagyjabol az elso 10 napom, aminek vegen erkezett Albrecht, akivel karoltve ugy volt, elmegyunk Burmaba…

folyt. kov.

de rohadt hideg lett, gondoltam az utcara lepve a 20 fokba (tegnap 26 volt) es elohalasztam a salamat a taskambol. miutan magamra tekertem, vettem egy fagylaltot.

és akkor este 10-kor megjelent a szobámban Mr. Ying (ezúttal cselesen épp volt rajtam ruha), hóna alatt egy fürdőszoba polccal, hogy akkor ezt most kicseréli. ha már ott voltam, felmutattam neki a zuhany helyett lévő slagot, ő vakargatta a fejét, majd hümmögött valamit. érdeklődve várom, a nap melyik szakában fog beállítani egy új zuhanyfejjel (illetve, hogy mikor fogja kihívni az internet szerelőket…)

ahogy arra már korábban is utaltam, HK egyik vonzereje, hogy működik. az emberek azt csinálják, ami a dolguk, a szolgáltatások szolgáltatnak, a közlekedési eszközök jönnek, a problémákra van megoldás. ehhez persze kell az ázsiai közösségi gondolkodás is, hogy az emberek ne mind egyéniségek legyenek és szarjanak a közjóra, de azért persze vannak külső megoldások / kényszerítő erők is (így például sose fogjuk megtudni, hogy azért nem taggelik itt össze a metrót, mert tisztelik a közös tulajdont, vagy azért, mert be van kamerázva / tele van állandóan emberrel / baromi sok pénz a bírság).

az egyik ilyen jópofa megoldással fél perce szembesültem, ahogy pizsamában ücsörögtem a laptopommal a lépcsőházban (igen, ez valójában a “Kátya és a nem működő wifik” című eposz újabb fejezete). mint ismeretes, egy kisebb város méretű épületben lakom, liftből 12 van benne, feltételezem, lépcsőházból sincs kevés. a bejáratnál van több portás is, aki monitorolja a liftek belső kameráit, útbaigazítja az elveszett embereket (ebből elég sok van errefelé), illetve ezek szerint körbe is járja az épületet rendszeres időközönként, mivel ücsörgésemben egyszer csak megjelent egy őr, kezében fura kütyüvel. zavartan köszöntem neki, ő valószínűleg látott már pizsamás fehérembert wifi problémákkal, így szempillája se rebbent, majd a kütyüvel oda ment a lépcsőfordulóban lévő fémcsavarhoz és pittyent vele egyet. ezután megindult lefele és hallottam, ahogy emeletenként pittyeg egyet.

ha jól sejtem, ez a megoldás arra, hogy biztosan körbejárja rendszeres időközönként az épületet, mivel a pittyegés feltételezem rögzül időkóddal együtt a kütyüjében. mégis csak hatékonyabb, mint a takarítónőnek kint hagyott papír, amit aláír egész napra előre reggel, majd felszívódik.

lehet, hogy ez egy teljesen elterjedt módszer olyan körökben, amikben én nem mozgok Magyarországon, engem mindenesetre most nagyon lenyűgözött, pedig utólag belegondolva már láttam egyszer, méghozzá az egyik helyi parkban (ott oszlopok pittyegtek, nem a fák).