ahogy arra már korábban is utaltam, HK egyik vonzereje, hogy működik. az emberek azt csinálják, ami a dolguk, a szolgáltatások szolgáltatnak, a közlekedési eszközök jönnek, a problémákra van megoldás. ehhez persze kell az ázsiai közösségi gondolkodás is, hogy az emberek ne mind egyéniségek legyenek és szarjanak a közjóra, de azért persze vannak külső megoldások / kényszerítő erők is (így például sose fogjuk megtudni, hogy azért nem taggelik itt össze a metrót, mert tisztelik a közös tulajdont, vagy azért, mert be van kamerázva / tele van állandóan emberrel / baromi sok pénz a bírság).

az egyik ilyen jópofa megoldással fél perce szembesültem, ahogy pizsamában ücsörögtem a laptopommal a lépcsőházban (igen, ez valójában a “Kátya és a nem működő wifik” című eposz újabb fejezete). mint ismeretes, egy kisebb város méretű épületben lakom, liftből 12 van benne, feltételezem, lépcsőházból sincs kevés. a bejáratnál van több portás is, aki monitorolja a liftek belső kameráit, útbaigazítja az elveszett embereket (ebből elég sok van errefelé), illetve ezek szerint körbe is járja az épületet rendszeres időközönként, mivel ücsörgésemben egyszer csak megjelent egy őr, kezében fura kütyüvel. zavartan köszöntem neki, ő valószínűleg látott már pizsamás fehérembert wifi problémákkal, így szempillája se rebbent, majd a kütyüvel oda ment a lépcsőfordulóban lévő fémcsavarhoz és pittyent vele egyet. ezután megindult lefele és hallottam, ahogy emeletenként pittyeg egyet.

ha jól sejtem, ez a megoldás arra, hogy biztosan körbejárja rendszeres időközönként az épületet, mivel a pittyegés feltételezem rögzül időkóddal együtt a kütyüjében. mégis csak hatékonyabb, mint a takarítónőnek kint hagyott papír, amit aláír egész napra előre reggel, majd felszívódik.

lehet, hogy ez egy teljesen elterjedt módszer olyan körökben, amikben én nem mozgok Magyarországon, engem mindenesetre most nagyon lenyűgözött, pedig utólag belegondolva már láttam egyszer, méghozzá az egyik helyi parkban (ott oszlopok pittyegtek, nem a fák).