bár nem örülök annak, amikor a baráti összejövetel közepén valaki összeesik és a fájdalomtól zokogva  fetreng a padlómon és nem a világ legkellemesebb dolga augusztus 20-án ügyeletet, majd mentőt hívni, illetve a Honvéd kórházban dekkolni hajnali 3tól reggel 7ig és felnőtt férfiakat nézni zokogni, meg vadidegeneket hallgatni három vizsgálóval odébb fájdalomtól vonyítani, hogy Hölgyem kérem, kérem, nagyon fáj!, kimondottan lélekemelő volt arra hazamenni, hogy a Kártyás ott maradt a kanapémon, az egész lakást rendbe tette, a szemetet kidobta, az üres üvegeket kiszortírozta az erkélyre, a poharakat pedig elmosogatta. ugyanígy rendkívül feltöltött, hogy mire délben magamhoz tértem némi álomtalan kómából, a buli minden jelenlévője, valamint mindazok, akiknek éjszakai magányomban írtam a váróterem kemény padján feküdve, őszinte érdeklődéssel, empátiával és kedvességgel írtak, hogy mik a fejlemények, ki hogy van, mi volt, meséljem el, velem vannak, minden rendben van.

ilyenkor egy picit az az érzésem, hogy azért van, amit jól csinálok, például barátokat elég jól választok.

 

(azóta mindenki jól van, és akárcsak a kutyaharapásos traumatikus élményemből ebből is inkább pozitív dolgok maradtak meg bennem, az egy flegma válaszból meg levontam a nem túl vidám messzemenő következtetéseket).

kimerült

Honvéd kórház, hajnali 5 óra, 15 fős cigánycsoport egy váróteremben meglehetős kényelemben, a székeken heverészve nézi az Olimpiát a TV-ben.

ko

kövér férfi, oldalán fekszik könyökölve: Olvasd már fel!

idősebb nő, kezében telefonnal: Hát de mit?

férfi: Hát a horoszkópomat!

nő: Tudom én azt fejből, olvastam Krúdyt!

fiatalabb férfi a terem másik végéből: Az az álomfejtés, te hülye!

nő, a telefonra meredve: Na, hát ez meg kimerült, nem olvasok fel semmit.

épp ideje volt

ma reggel végre kipakoltam a bőröndömet, aminek az alján még ujjnyi vastag hongkongi zacc állt (így például most megint van fél évre elegendő cuki rajzocskás zsebkendőm), majd azzal a lendülettel elkezdtem repülőjegyeket nézni december legvégére. az életem egy tökéletes, örök körforgás.

felrehallas

pest fele zotyogo utolso vonaton, felig reszeg, fiatal utazokozonseg.

– (aggodva) te, hol vagyunk?

– nem tudom, megerkdezem azokat, akik most szalltak fel.

…elmegy, majd visszajon…

– na mit mondtak?

– azt hiszem, Párnán vagyunk.

– (megnyugodva) ja, jo.
az ablakon kinezve meg epp elcsiptem a Tárnok tablat a peron vegen.

az asztalom

az, hogy az asztalomat ujjnyi vastagon borítják random papírok, újságok, könyvek, noteszek, tollak, számlák még igazán nem meglepő. az, hogy van rajta egy kínai pecsét díszdobozostul meg egy pár ilyen-olyan kábel, még elmegy. a villanykörtét és a napszemüveget is meg bírom magyarázni. a körömlakk és a manikűr készlet szinte magától érthetődő. de a negyed kiló Maldon-só pehely már azért engem is meglepett.

fáradt vagyok

esküvőn, városi közlekedéstől elvágva, menekülési útvonal nélkül, üres borospohárral:

– Nahát, postmodernystka, olyan rég láttunk! Mikor is? Talán két évvel ezelőtt? Gyere, hadd mutassunk neked fényképeket a gyerekeinkről. Ez itt Izéke. Ez itt Izéke katicajelmezben. Ez itt Izéke evés közben. Ez itt Izéke, amint áll az előszobában.

(másik anya beleszól büszkén) Izéke mellett az ott Nyuszifül, várj, mutatok róla is képeket. Ez itt Nyuszifül, amint mosolyog. Ez itt Nyuszifül a bilin. Ez itt Nyuszifül lábán a durva szúnyogcsípés.

(első anya) Várj, olyan nekünk is van! Nézd, itt van Izéke kézfején a szúnyogcsípés. Nagyon durva. Naponta három Fenistil kell rá.

(másik) Fenistil csepp, ugye? A gyerekorvos szerint a gél nem igazán hatékony.

– (első) Kalcium tabletta is kell, mert az antihisztamin a fontos ilyenkor, tudod. Izéke nagyon ügyesen issza a kálciumot.

(én, kínomban) Izé, Ázsiában, ahol az elmúlt két évben éltem, elég durva szúnyogok vannak…

(első) Aha, tök érdekes. Ez itt Izéke bölcsis jele, amit együtt megrajzoltunk zsírkrétával.

(második) Mi is tudunk ám rajzolni!

 

három kibaszott órán keresztül.