koya san

kiotobol az egyik legizgalmasabb staciora indultam, Koya sanra, vagyis a Koya hegysegre. ez Japan egyik legszentebb helye, a Singon buddhizmus kozpontja. gyakorlatilag egy pici falucska egy hegy tetejen, ahol tobb szaz templom es kolostor talalhato, valamint japan egyik legregebbi temetoje, ami egy oriasi erdoben terul el. fotok alapjan dontottem el, hogy nekem ez kell es megfogadtam a mindenfele leirasok tanacsait, miszerint az egesz elmeny ugy az igazi, ha egy buddhista kolostorban szallok meg ejszakara, ami ugyan nem a legolcsobb opcio, de sejtettem, hogy nem ezen kell majd sporolni (es tenyleg nem).

az ut kiotobol kicsit maceras volt, bar egy szavam se lehet a japan vonatokra, csak tenyleg annyira az Isten hata mogott van ez a hely, hogy az ember egyre kisebb vonatokra szall, mig el nem fogynak a sinek es az utolso szakaszt mar fogaskerekun teszi meg. addigra az idojaras is joerzekkel elromlott, igy kb kodszitalasban erkeztem meg a felso allomasra, ahol az egesz orszagra jellemzo hihetetlen hatekonysaggal kezembe nyomtak kis terkepet, bekarikaztak rajta a szallasomat, felcimkeztek a negy fele tok ugyanolyan cetlimet, hogy melyik a retur vonatjegyem, melyik a buszberletem es melyik a nyugta, majd kb kezenfogva felultettek a megfelelo buszra, ahol az en megallomnal a buszsofor keresztnevemen szolitva szolitott fel, hogy megerkeztem (na jo, nem egeszen, de tenyleg szolt, hogy itt kell leszallnom).

direkt az egyik legregebbi templomot valasztottam, egyreszt, mert az volt a legkozelebb a temetohoz, masreszt, mert sokan azt iteltek a legautentikusabbnak. 

erkezesemkor szornyulkodve konstataltam, hogy mar megint nem hoztam termozoknit, marpedig a cipot szigoruan a bejaraton kivul kell hagyni es bar adnak papucsot, nagyjabol 45-os meretben lehet benne klaffogni, szoval maradt az illedelmes csoszogas, ha az ember nem akar hulyegajdzsin modjara hasra esni. az egesz epulet fabol keszult es tradicionalis papirfalak es toloajtok hataroljak a helyisegeket, gondolhatjatok, hogy marha meleg van.

masodik kellemetlen felismereskent kenytelen voltam rajonni, hogy keptelen vagyok ot percnel tobbet terdelni es/vagy torok/lotuszulesben ulni, ami csak azert volt szorakoztato, mert mar becsekkolni is egy terdeloparnan kellett egy szukszavu, de kedves szerzetesnel (aki rezzenesteln arckifejezessel nyomta a kezembe a bankkartya terminalt es a wifi kodot). de ez persze nem a hely hibaja, hanem az en nyugati tunyasagom jele. 

rovid adminisztracio utan kaptam magam melle egy rendkivul szorakoztato figurat, aki viharos sebesseggel vegigvezetett az egesz komplexumom, megmutatta a szobamat, elmagyarazta, hogy hogy mukodik a villanykapcsolo, vigyorogva ramutatott az ajandek sutikere es nyomatekosan elmutogatta ketszer is, hogy eszembe ne jusson jukattaban megjelenni a masnap hajnali szertartason. a szoba tradicionalis tatamis – futonos gyonyor volt, talan egy kep jobban leirja az elmenyt. (es peldaul emlekeim szerint nem lehetett kulcsra zarni, de volt benne hosugarzo, aminek ertheto modon nagyon megorultem. meg ugye mit zarjak kulcsfa egy papirajton).

  

a szallashoz egyebkent egy vacsora es egy reggeli is jart, lenyugozo, teljes mertekben vegetarianus menusorral, ami annyira jol nezett ki, hogy szinte sajnaltam megenni. az eteleket egy nagy teremben szolgaltak fel, de szobankent szeparaltak minket izleses paravanokkal, amitol az egesznek hihetetlen meghitt es nyugodt hangulata volt (leszamitva, hogy tovabbra se igazan birtam hogyan ulni), egyedul egy amerikai kozepkoru hazaspart akartam volna fejbevagni, amiert mindent kurva hangosan kommentaltak (mondjuk en meg a nagy zenben mobillal fotoztam mindent diszkreten, de legalabb csondben voltam). lassatok alant a felszolgalt vacsorat, az etkezot es a hihetetlen esztetikus teat, amit adtak hozza. az etelek kimondottan finomak voltak es jol is laktam. bevallom, extran buszke voltam magamra, hogy az osszes osszetevot be birtam azonositani. a reggelit is hasonloan kepzeljetek el.

   
   
a vacsorat kovetoen elmentem setalni a temetobe, ami egyben egy elvarazsolt erdo is 200-600 eves fakkal, nemelyikuk tobb mint 50 meter magas, leirhatatlan elmeny setalni kozottuk. a sirok egy osveny menten vannak szetszorva, van kozottuk uj, regi, egesz epitmeny, vagy csak egy egyszeru szobor. a suru lombkoronan nem nagyon sut at a nap, az egesz erdo misztikus kodben uszik folyamatosan, es mindent elenk zold moha borit. ejszaka elszort lampasok vilagitjak meg a foutat, ami rendkivul hangulatos volt, mig negyed ora meditativ setalgatas utan nem sikerult valahogy beparaztatnom magam (megis csak egy teljesen kihalt temetoben setalgattam toksotetben egy isten hata mogotti japan faluban teljesen egyedul), es ezert kimenekultem egy kozeli foutra, majd magamon vihoraszva muchachaval beszelve hazasetaltam. 

osszesen haromszor setaltam az erdoben az ott toltott kevesebb, mint 24 ora alatt, es nagyon keves hely volt ram ekkora hatassal, egyszeruen nem birtam betelni az orias fak latvanyaval, a regi kovek texturajaval, az egesz hely organikus rendezetlensegevel, mintha a kovek es a fak egy egyveleg alkotnanak, amit nem lehet mar szetvalasztani. icipicinek ereztem magamt es hirtelen tokeletesen megertettem, hogy Miyazaki honnan veszi, hogy az erdok elnek es baratsagos lenyek lakjak oket, mert hat nem kerdes ezek utan, hogy o csak a valosagot orokitette meg. egyebkent a leghosszabb setam soran lelkiismeretesen eleget tettem a helyi szokasoknak, beleneztem a feneketlen kutba es meglattam sajat arckepemet, igy nem fogok meghalni harom even belul, megfogtam a buddhaszobrot, adakoztam a templomban es fustolot is gyujtottam, illetve nem fenykepeztem azon a ponton tul, ahol mar vegkepp nagyon szent helyen jar az ember.

esti setamnak eleg koran vege lett, igy visszatertem a szobamba es felkerestem a furdot, amin az osszes szoba osztozik nemenkent lebontva. most eloszor jartam sentoban, lenyegeben egy nagy furdokadat vizualizaljatok, ami korul egyeni mosakodo reszek vannak kialakitva tukorrel, samlival es kezizuhannyal. ez valojaban a furdoszoba kozossegi megfeleloje, ne egy termalfurdot vizualizaljatok, az az onsen es olyanban nem jartam meg. nagyon fontos, hogy az ember mar csak azutan mehet be a “furdokadba”, miutan jo alaposan megmosta magat elotte samlin ulve, oriasi bunkosag csak ugy, koszosan bemerulni a mindenki altal hasznalt kadnyi melegvizbe. ha jol ertettem, ugyanigy tilos a furdoruha viselete, ami vegulis logikus, bar lattam, hogy tobb nyugati no ezen kicsit fennakadt, ok valoszinuleg nem a magyar uszodak oltozoin szocializalodtak, ahol mindenki egy szal egzisztenciaban csevereszik hajszaritas kozben.

este 8-ra az eg vilagon mindennel vegeztem, igy jobb hijan befekudtem olvasgatni a rendkivul kenyelmes futonra es allig betakaroztam a hipervastag dunyhaval. mondanom se kell, fel 9kor mar aludtam (en!). evek ota nem aludtam ilyen jot, legkozelebb reggel 5-kor ebredtem csak fel.  azota is probalom kideriteni, hol lehet magyarorszagon futont venni, mert komolyan gondolkodom a hagyomanyos agy elhagyasaban, olyan jokat aludtam az egesz ut alatt minden alkalommal, amikor a foldon kotottem ki. 

a reggel 5 oras spontan ebredes nem volt rossz, mert fel 6-ra szertartasra voltunk hivatalosak, amibol nem igazan ertettem sokat, de nem volt kellemetlen, negy szerzetes valami erosen monoton es szuggesztiv szoveget kantalt nemi gongszoval kiserve, kis gyakorlattal valoszinuleg ra birnek hangolodni, foleg, ha sikerul kozelebb ulni a hosugarzohoz (vagy elerni azt a szellemi szintet, hogy nem hat mar meg a hajnali fagy).

ezt mar a reggeli kovette es le is jart az idom a templomban, de nem vettek zokon, hogy meg ott lofraltam egy keveset es felfedeztem peldaul, hogy a hatso udvaron apro zenkert terul el, illetve hogy a szerzeteseknek egy oriasi kozossegi etkezojuk van, ahol a falmenten sorakoznak a kulonbozo edenyek.

miutan jol kisetaltam magam a temetoben, meg par templomba is megprobaltam bemenni, de itt jott el a telitettsegi pontom, ahol hirtelen immunissa valtam az egesz mufajra es mar csak az birta lekotni a figyelmemet, hogy az egyik templom udvaran elektromos autotolto allt, a helyi patika kozepen pedig kenyelmes foteles dohanyzot alakitottak ki, a vasarloterrel egy legterben (ezen annyira meglepodtem, hogy meg lefenykepezni is elfelejtettem).

Reklámok

kiotó

mint ismeretes, kiotóban múlt évben is jártunk Szmisszel és itt taglóztak le a csodálatos zenkertek, amik köré idei utamat szerveztem. első éjszaka nemi még velem volt, így gyorsan mulatni vettük az irányt, ami végül könnyed okonomiyaki (itt kicsit másképp készítik el kedvenc palacsintámat, például van benne rózsaszín gyömbér, de lényegében ugyanaz a finom comfort food, mint máshol) és sok sör fogyasztásában merült ki, majd elvezettem nemit a másik kedvenc kiotói látványosságomhoz, Gionba, a régi szórakozónegyedbe, ahol a gésák is megtalálhatóak a mai napig, bár ritkán láthatóak. nekünk óriási mázlink volt, mert az egyik hely hátsó ablaka alatt sétálgatva remekül megfigyelhettünk egyet, amitől rám óriási eufória tört, amit sajnos barátaim közül elég kevesen értettek meg, de ez a világutazás már csak ilyen műfaj. hazafele még betértünk egy izakayába, ahol szokásos nyárson sütött ezt meg azt ettünk hajnalig további sörök társaságában, mivel rádöbbentünk, hogy ez az utolsó együtt töltött esténk.

másnap valóban nem maradt más, mint elbúcsúzni egymástól, majd miután nemi visszatért tokióba, én némi bambulást követően nyakamba vettem a várost. 3 hónap távlatából már ki emlékszik minden nap apró részleteire, kiemelném a lényeget, miszerint újból eszembe jutott, hogy kiotónak teljesen idétlen buszrendszere van, ami ugyan hatékony, de őrjítő lassúsággal megy körbe körbe a városon, miközben biciklisek hada cikázik vígan a profi biciklisávokban, ami egyébként elég frusztráló élmény volt. az időjárás elromlott félidőnél, de azt spec részletesem leírtam, hogy azt a napot voltaképpen zabálással töltöttem, ami egyáltalán nem volt kellemetlen élmény. szintén az elromlott időjárás miatt végül nem béreltem biciklit, aminek következményében rekordtávolságokat mászkáltam, amitől egy idő után kissé nyűgös voltam, ezért ilyen mondén dolgokat is csináltam, mint hogy elmentem szupermarketbe és bevásároltam mindenfélét, hogy főzni tudjak magamnak vacsorát (mint emlékezetess, előtte lehúztam két hónapot a Tengeralattjárón nulla konyhai felszereltséggel, amitől már konkrét elvonási tüneteim voltak), amit aztán filmnézés közben elfogyasztottam. igen, SAJTOT is ettem, ami ugye HK-ban megfizethetetlen luxuscikk.

de ami valójában kitöltötte a Kiotóban töltött 4 napomat, azok a templomok és főleg a kertek voltak. nem tudnám felsorolni így hirtelen, hogy hol mindenhol jártam, de felkerestem az előző évben megtekintett helyek 90%-át és lassan végigjártam az összes kertet, gyakran kétszer, vagy akár többször, fényképezőgéppel és anélkül, meg-megállva, helyenként egész meghatódva. ha tehettem volna befaltam volna a látványt, az időzítés tökéletes volt, irreális szépségű színekben úszott a természet, lángoltak a fák, a földet pont festői mennyiségű levél borította, giccs vagy nem, de többször legszívesebben elsírtam volna magam.

kiemelt élmény volt a Filozófusok Sétánya mellett sétálni, ahol múlt évben Szmisszel valahogy elfogyott a türelmünk és ketten kétfelé menekültünk a századik templom láttán (én a Manga Múzeumba mentem olvasgatni, ő a hercegi palota padlóját tesztelte), most azonban szinte sajnáltam, amikor vége lett a kis patakmenti sétának és nagyobb útra kellett kavarognom, úgy éreztem, még bármeddig tudnék ott sétálni. extra örömmel töltött el, hogy az előző évben kiszúrt kóbor macska zóna (egy rövid szakasz, ahol rengeteg macska él, kis népnevelő piktogramok buzdítják a népet, hogy fogj egy neked szimpatikus cicát közülök, vidd el kimiskároltatni állatorvoshoz, majd hozd vissza megjelölt füllel, etetni fogják a környekbéliek és jó gondjukat viselik majd) most is ott volt és most is tele volt kissé pufók és közepesen szimpatikus macskákkal, akik ott primadonnáskodtak nekem.

bár még mindig nem kupálódtam ki eléggé a témából, most már tudom, hogy én többnyire a tájkép kerteket kedvelem, mert azokban mindig van egy tó, vagy valamilyen jellegű víz és gyakran híd is, ami ha belegondolok, többnyire az a két elem, amit egy városban is szeretek megtalálni, különben hiányérzetem van (HK-ban pl nincsenek hídak és ez mindig elkezd zavarni). mélyen megrendítenek és megérintenek ezek a tökéletes kompozíciójú helyek, ahol valahogy minden harmonikusan illeszkedik a környezethez, az utat is egy anyagában és mértékeiben oda passzoló rúddal zárják le a látogatók elől, sehol egy erőszakos elem, sehol egy szögletes valami ebben a lekerekített világban. bár sok helyen tömeg volt, valahogy nem emlékszem zajra, a szelfibotokat jó érzékkel kitoltották, enni, inni nem szabad, de valahogy még a legbunkóbb turistának sem igazán jut eszébe ilyesmi, mert amennyire láttam (bár nem a többiekkel foglalkoztam), fura révületbe esik mindenki, amint belép a kertekbe. óriási szerencsémre teljesen véletlenül kifogtam egy éjszakai nyitvatartást, amikor a kerteket éjszaka újra megnyitják, és stílusosan megvilágítva kínálják a látogatók elé. szintén kvázi véletlenül leleményesen a hosszú sort egy előre megváltott jeggyel sikerült kikerülnöm, így nem kellett több órás várakozással megtörnöm a zent és több kört is mehettem zárást előtt.

az út során mentem még kertekbe és varázslatos helyekre Japánban, de még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni, mitől ennyire tökéletesek ezek a helyek, csak azt érzem, hogy ahogy belépek egy olyan helyre, ahol minden a legtökéletesebb helyén van, bennem is minden egy kicsit közelebb kerül a legtökéletesebb helyéhez és végtelen alázat lesz úrrá rajtam, ahogy elmerülhetek egy ilyen kifinomult, tömény szépérzékben.

 

japán beszámolók

beszámolót ígértem, és mivel hamarosan újra útnak indulok (erről bővebben később), azt hiszem, most vagy soha tudom még visszaadni a japán út második felét, amikor is vidám magányban utazgattam jobbra-balra még novemberben. szokásos módszerrel a fotókat külön posztba pakolom, a sorrendet bogozzátok ki, ha nagyon akarjátok, annyira nem lényeges az élmény szempontjából.

elvonulas

annyira jol megy ez az “elvonulok a vilagvegere egyedul szemelyisegfejlodni”, hogy egyre nagyobb erofeszitest kell tennem, hogy kommunikaljak a kulvilaggal (es pl. blogot irjak). de ne feljetek, az ilyen befogado fazisaimat mindig aktiv szofosas koveti.