Az elmult hetekben sokat gondolkodtam azon, hogyan es mikor tudnam meltoan rebootolni a blogomat, de ahogy ez altalaban lenni szokott, a nagy latvanyos dolgokat mindig csak tervezem, aztan egyszer csak megindulok, es valami majd csak lesz (lasd meg: a blog cime).

Tisztaban vagyok vele, hogy 4 ev kihagyas utan valoszinuleg mar azt se tudjatok, ki vagyok (bar remelem, a regi torzstagok majd visszaternek), ezert hadd mutatkozzak be ujra: orvendek, postmodernystka, de hivjatok csak Kátyának. Tizensok eve kezdtem a blogolast, az aranykort pedig azok az evek hoztak el, amikor hosszabb idot toltottem Azsiaban, es mindenfele kalandokba keveredtem, amikrol igyekeztem itt beszamolni. Par hete egy megvilagosodasokkal teli telefonbeszelgetes utan leultem es visszaolvastam tobb szaz posztot. Bevallom, nemelyiken hangosan nevettem. es egyertelmuen azt ereztem, hogy ezt folytatni kell.

Civilben szabaduszo forditokent dolgozom, mondhatnam, hogy digital nomad vagyok, de amikor en ezt kezdtem, a hashtag meg kettoskereszt neven futott, es senki se tudta, mit keres a telefon nyomogombjai kozott. Ezzel egyutt imadok minden modern marhasagot, legyen az kutyu, app vagy a legujabb emoji. Folyekonyan beszelek gif-ul (es kisgyerekes anyuka baratnoim legnagyobb oromre autocorrectul es typoul is) es rossz szokasom, hogy gyakran posztolok telefonrol, ekezetek nelkul, de azert merem remelni, hogy igy is ertheto maradok. Ha nem, ugyis szoltok.

Ami pedig a blog tematikajat illeti, ez egy nyilvanos naplo, aminek a gerincet a kulfoldi utjaim es a barati korom meg sajat kalandjaim adjak. Szeretem a jo sztorikat, az erdekes embereket, az izgalmas helyeket. Az intimitasmero mindig is az volt, hogy csak olyasmit irok le, amit egy tomott kocsmaban is elmeselnek fennhangon es nagyjabol olyan stilusban is.

Szoval fogadjatok szeretettel a regi uj puffot, es ne feledjetek, kommentelni mindig er!