kiotó

mint ismeretes, kiotóban múlt évben is jártunk Szmisszel és itt taglóztak le a csodálatos zenkertek, amik köré idei utamat szerveztem. első éjszaka nemi még velem volt, így gyorsan mulatni vettük az irányt, ami végül könnyed okonomiyaki (itt kicsit másképp készítik el kedvenc palacsintámat, például van benne rózsaszín gyömbér, de lényegében ugyanaz a finom comfort food, mint máshol) és sok sör fogyasztásában merült ki, majd elvezettem nemit a másik kedvenc kiotói látványosságomhoz, Gionba, a régi szórakozónegyedbe, ahol a gésák is megtalálhatóak a mai napig, bár ritkán láthatóak. nekünk óriási mázlink volt, mert az egyik hely hátsó ablaka alatt sétálgatva remekül megfigyelhettünk egyet, amitől rám óriási eufória tört, amit sajnos barátaim közül elég kevesen értettek meg, de ez a világutazás már csak ilyen műfaj. hazafele még betértünk egy izakayába, ahol szokásos nyárson sütött ezt meg azt ettünk hajnalig további sörök társaságában, mivel rádöbbentünk, hogy ez az utolsó együtt töltött esténk.

másnap valóban nem maradt más, mint elbúcsúzni egymástól, majd miután nemi visszatért tokióba, én némi bambulást követően nyakamba vettem a várost. 3 hónap távlatából már ki emlékszik minden nap apró részleteire, kiemelném a lényeget, miszerint újból eszembe jutott, hogy kiotónak teljesen idétlen buszrendszere van, ami ugyan hatékony, de őrjítő lassúsággal megy körbe körbe a városon, miközben biciklisek hada cikázik vígan a profi biciklisávokban, ami egyébként elég frusztráló élmény volt. az időjárás elromlott félidőnél, de azt spec részletesem leírtam, hogy azt a napot voltaképpen zabálással töltöttem, ami egyáltalán nem volt kellemetlen élmény. szintén az elromlott időjárás miatt végül nem béreltem biciklit, aminek következményében rekordtávolságokat mászkáltam, amitől egy idő után kissé nyűgös voltam, ezért ilyen mondén dolgokat is csináltam, mint hogy elmentem szupermarketbe és bevásároltam mindenfélét, hogy főzni tudjak magamnak vacsorát (mint emlékezetess, előtte lehúztam két hónapot a Tengeralattjárón nulla konyhai felszereltséggel, amitől már konkrét elvonási tüneteim voltak), amit aztán filmnézés közben elfogyasztottam. igen, SAJTOT is ettem, ami ugye HK-ban megfizethetetlen luxuscikk.

de ami valójában kitöltötte a Kiotóban töltött 4 napomat, azok a templomok és főleg a kertek voltak. nem tudnám felsorolni így hirtelen, hogy hol mindenhol jártam, de felkerestem az előző évben megtekintett helyek 90%-át és lassan végigjártam az összes kertet, gyakran kétszer, vagy akár többször, fényképezőgéppel és anélkül, meg-megállva, helyenként egész meghatódva. ha tehettem volna befaltam volna a látványt, az időzítés tökéletes volt, irreális szépségű színekben úszott a természet, lángoltak a fák, a földet pont festői mennyiségű levél borította, giccs vagy nem, de többször legszívesebben elsírtam volna magam.

kiemelt élmény volt a Filozófusok Sétánya mellett sétálni, ahol múlt évben Szmisszel valahogy elfogyott a türelmünk és ketten kétfelé menekültünk a századik templom láttán (én a Manga Múzeumba mentem olvasgatni, ő a hercegi palota padlóját tesztelte), most azonban szinte sajnáltam, amikor vége lett a kis patakmenti sétának és nagyobb útra kellett kavarognom, úgy éreztem, még bármeddig tudnék ott sétálni. extra örömmel töltött el, hogy az előző évben kiszúrt kóbor macska zóna (egy rövid szakasz, ahol rengeteg macska él, kis népnevelő piktogramok buzdítják a népet, hogy fogj egy neked szimpatikus cicát közülök, vidd el kimiskároltatni állatorvoshoz, majd hozd vissza megjelölt füllel, etetni fogják a környekbéliek és jó gondjukat viselik majd) most is ott volt és most is tele volt kissé pufók és közepesen szimpatikus macskákkal, akik ott primadonnáskodtak nekem.

bár még mindig nem kupálódtam ki eléggé a témából, most már tudom, hogy én többnyire a tájkép kerteket kedvelem, mert azokban mindig van egy tó, vagy valamilyen jellegű víz és gyakran híd is, ami ha belegondolok, többnyire az a két elem, amit egy városban is szeretek megtalálni, különben hiányérzetem van (HK-ban pl nincsenek hídak és ez mindig elkezd zavarni). mélyen megrendítenek és megérintenek ezek a tökéletes kompozíciójú helyek, ahol valahogy minden harmonikusan illeszkedik a környezethez, az utat is egy anyagában és mértékeiben oda passzoló rúddal zárják le a látogatók elől, sehol egy erőszakos elem, sehol egy szögletes valami ebben a lekerekített világban. bár sok helyen tömeg volt, valahogy nem emlékszem zajra, a szelfibotokat jó érzékkel kitoltották, enni, inni nem szabad, de valahogy még a legbunkóbb turistának sem igazán jut eszébe ilyesmi, mert amennyire láttam (bár nem a többiekkel foglalkoztam), fura révületbe esik mindenki, amint belép a kertekbe. óriási szerencsémre teljesen véletlenül kifogtam egy éjszakai nyitvatartást, amikor a kerteket éjszaka újra megnyitják, és stílusosan megvilágítva kínálják a látogatók elé. szintén kvázi véletlenül leleményesen a hosszú sort egy előre megváltott jeggyel sikerült kikerülnöm, így nem kellett több órás várakozással megtörnöm a zent és több kört is mehettem zárást előtt.

az út során mentem még kertekbe és varázslatos helyekre Japánban, de még mindig nem tudom pontosan megfogalmazni, mitől ennyire tökéletesek ezek a helyek, csak azt érzem, hogy ahogy belépek egy olyan helyre, ahol minden a legtökéletesebb helyén van, bennem is minden egy kicsit közelebb kerül a legtökéletesebb helyéhez és végtelen alázat lesz úrrá rajtam, ahogy elmerülhetek egy ilyen kifinomult, tömény szépérzékben.

 

4 thoughts on “kiotó

  1. Sógun, te, nem herceg – az ilyen nyugati luxuscikk. Konkrétan a Nidzsó várkastélyt néztem meg a nagy sógun, ez volt Tokugava Iejaszu székhelye, ha valaki látta/olvasta a Sógun című TV-sorozatot/könyvet, na a főhőst (aki a japán, nem a gaidzsin!) róla mintázták. Itt kezdődött a sógunátus kora, az Edo-korszak és itt is ért véget, mert a Meidzsi császár galádul itt iratta alá az utolsó sógunnal a lemondását. És itt van a fülemülepadló, ami tényleg énekel, ha végigmész rajta, nem úgy, mint a másik, amire azt gondoltuk a beazonosíthatatlan negyvenedik templomban, hogy az, de az istennek se nyikorgott, mi meg nyomkodtuk össze-vissza és vihogtunk.
    Csak ha valaki arra jár. Csodaszép.

      • Mi van, megint megnyertem a Tudálékos Seggfej-díjat?:) Bocs mindenkitől, engem lenyűgözött, hogy egy fiktívnek gondolt hadvezér valójában élt és ott császkálhattam a padlóján körbe-körbe.
        De voltak márvány Mickey-egér formájú síremlékek is közvetlenül a kastély melletti sírkövesnél, hátha ez árnyalja a képet..

      • haha, na ezt pl nem is mondtad! 🙂
        majd megnezem valamikor egyszer. csok bangkokbol

Mondd!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s