ma a mosodánál a nő megdorgált, hogy ugye nem veszítettem el az igazolócetlit, mert akkor hogyan találja meg a bugyijaimat a több száz egyforma zacskó között, de utána együtt örült velem, amikor sikerült végül előrántanom a papírt a pénztárcámból.

miután magamhoz vettem a szatyromat, megálltam a szomszédos félnégyzetméteres vegyesboltnál, megnézni, nem alszik-e a macska a sörösrekeszen, ahogy szokott, és már épp távoztam volna csalódottan, amikor a tulaj mellettem oda szólt és a kezembe nyomta a macskát röhögve, hogy simogassam meg. én hónom alatt frissen vasalt bugyogókkal zavartan elvettem a macskát, aki nagyjából fél percig szimpatizált velem, majd hangosan panaszkodva visszament a sörökhöz.

az imént, hónom alatt ezúttal frissen vásárolt futócipővel és némi joghurttal végignéztem az épület aljában, ahogyan az egyszeri amerikai turista eligazítást kért a liftek rengetegénél a portástól, miközben váltig állította, hogy ő A hostelbe jött, mintha abból természetesen csak egyetlen egy lenne az épületben, nem tudván, hogy a 26 emeleten vagy 25 hostel rejlik, majd vihorászva megköszönte az eligazítás mandarinul. miután beszállt a liftbe, a portás utánozni kezdte, én meg véletlenül beleröhögtem az egészbe. cinkosan összenéztünk és cserébe az én liftgombomat már a portás nyomta meg, még jó estét is kívánt.

azt hiszem, megint meghaladtam a turista státuszt és megint kicsit itt élek.

mázli, mert két hét múlva megint elindulok innen.