na jó, valami kifejezetten elcsesződött ezzel a “levél a blognak” funkcióval, míg utánajárok, íme a szerdai bejegyzésem:

na gyermekeim, elmondom, mi van. az van, hogy ket honap mulva 28 eves leszek, ev vegeig pedig elvalt no. am legyen, nincs ezen mit panikolni vagy tiltakozni, viszont ideje a tettek mezejere lepni.

a gyasz es a duh idoszaka lezarult, ideje visszavenni az iranyitast az eletem felett. igen, Hubbie (valahogy nem birom maskepp nevezni) rendezhette volna szebben a dolgokat, igen, biztos lehetett volna egy jobb kimenetele ennek az egesznek, de nem ez tortent, abbol kell epitkezni, ami van.

ez a valsag viszont kivaloan ramutatott arra, hogy vannak dolgok az eletemben, amikben erdemes jobban elmelyulnom es ideje jobban megalapoznom magamat, es csakis magamat, postmodernystkat. uj definiciokra van szuksegsem, amik abszolut ertekben engem irnak le, nem pedig Hubbie feleseget, egy par egyik felet.

hiszem, hogy azert nem mentem latvanyosan tonkre ebben a szakitasban, mert az eddigi evek onreflektiv tevekenysegei adtak egy fix talajt a labam ala, amit senki es semmi se tud kihuzni alolam. ugyanakkor az is egyertelmuve valt, hogy precizebb definiciok kellenek, hogy tudjam, hol van a kompromisszum es az aldozat kozti hatar es ne hozza olyan donteseket, amikrol mar az elejen sejteni lehet, hogy hosszu tavon nem epp szerencsesek.

5-10 eve meg eleg volt, ha viszonyitasi pontokhoz mertem magamat, eleg volt, ha tudtam, hogy mit nem akarok az elettol, most mar ideje szintet lepni. es oszinten szolva, talan furan hangzik, de soha eletemben nem ereztem magam ennyire jol a boromben es sose neztem meg ilyen izgalmas idoszaknak elebe.

mindehhez uj elmenyekre van szuksegem es uj emberekre, na meg persze tamogatasra es sok nevetesre (azert mondom, mert ebben mind segithettek).