volt egy hosszabb szakasz az életemben, amikor valahogy nem álmodtam semmit. bevallom, panaszkodtam is, hiányoztak a remek pszichótrillerek, meg zavarbaejtő pillanatképek.

hogy is mondjam… kezdem visszasírni azt a korszakot.

az elmúlt két hétben olyan módszeresen zárom le a múltat, mintha egy közepes méretű levéltár minden egyes dokumentumára neki állnék válaszolni. álomban, saját kezűleg.

remélem lassan a végére jutok a sok hülye levélnek, vagy leég a levéltár a fenébe, mert kezdek kissé fáradni.

(de tény és való, hogy roppant tanulságos és felszabadító ez az egész).