back to shape

azt kell, hogy mondjam, hogy egész elégedett vagyok magammal, mivel sikerült egész évben összesen másfél hónapot tölteni mozgás nélkül (március közepétől mostanáig, amikor leterített egy 3 hetes “nátha” és elutaztam két hétre). tegnap visszamerészkedtem az uszodába, és bár csodálatos idő volt, motivációm még nem a régi, így csak 1.2 km-et lötyögtem el, azt is majdnem egy óra alatt. de cserébe láttam hipstereket a vízben, egyikük rám is vigyorgott (a víz alatt).

ma megint kimentem a szigetre, ezúttal futni. voltak ködös terveim, hogy majd futok egy szigetkört, de 1 km után rájöttem, hogy ez nem túl reális gondolat. szóval 3 km-et rittyentettem belőle, ami nem is esett olyan rosszul, mint az elején hittem. és végre sikerült elérnem azt a felszereltségi szintet, hogy effektíve kellemesen nézek ki futás közben (a liluló fejet és a guvvadó szemektől eltekintve persze), nem pedig úgy, mint aki most lépett ki az NDK tévétornából.

november 15 óta nem futottam, január 4 óta nem úsztam. úgy gondolom, hogy ezek az eredmények teljesen rendben vannak így elsőre, úgy sem maratont akarok futni, csak rendszeresen mozogni, meg persze azért fejlődni.

a téli fitnessztermes kitérőmnek hála megtanultam, hogy a rendszeresség a lényeg, és teljesen rendben van, ha egyik nap kicsit kevesebbet csinálsz, csak menj vissza két nappal utána is, meg azután is. szóval a héten még megyek úszni.

Mondd!