reggel bevettem pár kiló fájdalomcsillapítót a begyulladt bölcsességfogamra, visszaájultam az ágyba, majd délután 2-kor új erőre kapva összeszedtem magam, hogy 6-ra oda is érjek budára, a csodaszép villalakásba, most vették 50 millióért, óriás terasz, nem, nem iszom, na jó, talán egy fröccsöcskét, ó helló, mi már találkoztunk párszor, izé és izé barátnője vagyok, persze, persze, gyere csak, adok tüzet, ismered az Olaszt? ó, helló, Olasz, mit sütsz? hátszínt, szenen, egyben? que bella.  ó helló, újabb szimpatikus idegen, öntenél nekem egy bort, ott van a kanában, nem, nem kanás, csak abban hozták, haha, nem, nem kérek bele lime-ot, talán inkább egy jégkockát.

és ez így ment hajnali 1-ig, addigra megtudtam, hogy az Olasznak cipőboltja van a belvárosban (mekkora klisé), beszélgettem egy kiugrott jogásszal, aki krav maga oktató lett, félig meddig felvetettem magam baristának egy harmadik pasas által, néztem a villámokat a város felett, kifordultam a széthányt budiból, majd egy elég menő sportautóval hazaérkeztem.

lefekvés előtt bevettem még egy fájdalomcsillapítót, boldogan és nyugodtan aludtam el. álmomban üvöltöztem még egyet utoljára Hubbie-val, mostanában így ünneplem a fontosabb évfordulókat.