ma erőt vettem magamon, és dec 19-e óta először visszamerészkedtem az uszodába. talán már feltűnt, hogy mostanában nagyon szeretek úszni, igyekszem hetente kétszer járni. kiváltképp kedvelem a hajós alfrédot, nem csak azért, mert nem klórszagú a víz és a többi helyhez képest relatíve tiszta, de azért is, mert van 50 méteres medence (kettő is), amiben a szabad ég alatt lehet úszkálni (ennek köszönhetően még novemberben is sikerült egy kicsit barnulnom), és minden második hossz alatt gyönyörködhetek a remek kis bauhaus épületben (már amikor épp nem párásodik be a szemüvegem).

ma több pozitív dolog is történt itt velem, az egyik az a kellemes felismerés volt, hogy nem emeltek árakat az új évvel. a másik, hogy a büfés csaj továbbra is felismert és gondolkodás nélkül nyomta elém a presszó kávét. a harmadik pedig egészen szürreális volt, ugyanis kimerészkedtem a kinti medencébe, amit nem régiben sátorral fedtek be. miután benyitottam, döbbenten konstatáltam, hogy egy fia ember sincs a vízben, csak két beazonosíthatatlan funkciójú fazon ül egy asztalnál. miután érdeklődtem náluk, közölték, hogy a medence ugyan zárva van, de nyugodtan ússzak csak benne. szóval egy teljes olimpiai medence állt rendelkezésemre, ami elég energiával töltött el ahhoz, hogy visszatérjek hónapokkal ezelőtt elhagyott jó szokásomhoz, és két kilométert ússzak a másfél helyett. az idő nagyobbik részében különböző dolgokon agyaltam, de az utolsó 500 méteren hirtelen nem is tudom, mi történt, eltaláltam a ritmus, lement a vércukrom, elkezdtem szárnyalni, mint egy álomban.

ennél jobb újévi első úszást nem is kívánhattam volna magamnak.