10 perc múlva indulnom kell, én meg itt dülöngélek az álmoságtól. Nem
tudtam elaludni tegnap éjszaka egy csomó ideig, reggel viszont fel
kellett 7kor kelnem, ergo most nagyon használhatatlan vagyok, idáig
szerintem egyszer se sikerült emberi formában megjelennem a francia
szakon félév első napján egy kis bunyóra. Ilyenkor az történik, hogy a
francia szak egyébként is kusza és keskeny folyosóira betömörül minden
létező évfolyam és neki áll sorban állni, illetve stratégiai helyeket
foglalni, hogy majd ha jön a tanár, akkor, akkor elsőként lehessen
bezúdulni hozzá. Leginkább egy métert se lehet tenni semerre se és
ismerősről ismerősre üvölti az ember, hogy “Te, irjál már fel a keddi
morfóra!” “Melyikre?” “Te Anna, jösz velem metaregényre?”” Hülye vagy,
az pénteken van!” Szóval ilyen és hasonló teljesen értelmezhetetlen
mondatok töltik be a, mint már említette, egyébként is szükös folyosót.
Időnként bevonul egy tanár, esetleg a tanszék vezető is megtisztel
minket jelenlétével és undoritó művigyorával és rozsaszín ingével
becsoszog intarziás szekrényes, két szobás tanszéki irodájába. A kedves
diák meg befolyik tized magával egy 3 négyzetméteres sztk szobába, ahol
két tanár és egy számítógép kuporog. Tiszta szerencse, hogy tél van és
a BTK nem füt, a végén még el akarnánk ájulni… Persze vannak pikáns
részek is. Pl amikor mindenki által közkedvelt professzor bácsimat
faggatjuk, hogy ugyan már tanárúr, hogy néz ki az új lektor, hisz még
sose láttuk, hogyan gáncsoljuk ki. Kedvenc professzorom egyébként a
létező legszűkebb folyosó közepén ücsörög egyedül egy miniatűr szobába,
félúton a morfó felé. Szobájában nincs semmi, csak egy asztal, egy
aszott kis professzor és egy óriási szekrény, benne első kiadásu
Voltaire-ek, bőrkötésben, egy kulccsal zárható üveges szekrényben. Mert
ilyen ez a francia szak kérem szépen, ránk szakad a plafon, de azért
van egy eredeti Nagy francia Enciklopédiája a tanszéknek, 2 millió
forint volt csak a felújítása. Szóval hiába fogok töményen szitkozódni,
amikor majd beesek professzor bácsimhoz, megtestesül fizikai
képtelenségként, azon gondolkodva, hogy vajh merre lehet egyáltalán a
melltartókapcsom, azért a legnagyobb örömmel fogom ma reggel felvenni
nála utolsó szakszemináriumomat, “Természetfilozófia és irodalom a
18.században”. 18. század, melyet mellesleg abszolut utálok, de ezt az
ötödik szakszem után már be se merem valanni. Majd diszkérten
átsunnyogok egy ajtóval odébb, és felveszem a kisérletező irodalmat, a
metaregénytől a konkrét költészetig. Csak tudnám, hogy mi lehet az…
Hölgyeim és uraim, ellentétes érzelmeimet hallották a francia szakról…