Na, főztem egy kávét 🙂
Tegnap hajnalig ugyanis Stradhot olvasgattam (most a Kártyás biztos
örül, hogy megérte nekem kölcsön adni a könyvet). Még életemben nem
olvastam fantasyt, Angela Carter volt az első, aki bevezette a
köztudatomba a vámpírokat írott formában (azért hülye még nem vagyok,
tudok én olyanokról, hogy Lestat meg hasonlók, de olvasni effektíve még
egyet se olvastam, jól van na, megesik). Minden esetre tetszik. Továbbá
az is nagyon szimpatikus, hogy tisztára, mint a régi szép időkben,
viharos gyorsasággal tudok haladni a könyvvel. Mert kérem szépen én
anno, vmikor tizenkevés éves koromban irdatlan gyorsan olvastam.
Tudjátok, én voltam az a lány az osztályban, aki nem kellett senkinek,
mert nem érdekelt a divat, abszolút fogalmam se volt, hogy van egy
testem és bár annyira már akkor se voltam naív és szűzies, nem tudtam
magamat sehogy se eladni az ellenkező nemnek, valószinűleg azért, mert
nem is akartam. Inkább csak olvastam, mint állat. Elöszőr csak az
Agatha Christieket dolgoztam fel, Miss Marple-t nem szerettem, Poirot
annál inkább. Igaz, Agatha Christie korszakomban korom még csak egy
számjegyű volt… Tizen kevés évesen minden szart összeolvastam, ami
kéznél volt, hála egy hibbant barátnőmnek, akivel afféle versenyként
fogtuk ezt föl. Volt, hogy heti 3 könyvet is elolvastunk. Próbálok
visszagondolni, hogy miket olvashattunk akkor, bevalom, fogalmam sincs.
Azt tudom, hogy  egy időben minden Holokauszt tematikájú könyvet
elolvastam, amit találtam, de csak reménykedni merek, hogy ennél
vidítobbat is olvastam…Baudelaire…Hm, nos, akkor tizenkevés évesen
asszem nem olvastam életvidám dolgokat… Tizenkevés koromból
alapvetöen kevés dologra emlékszek. Azt tudom, hogy a Gólyakalifát és
az Aransárkányt is akkoriban olvastam… Na de mindegy.
Hibbant barátnőm azóta Párizsban, amikor tudok, elzarándokolok hozzá,
rendre jól össze is veszünk, de attól még imádjuk egymást. Ő olvasott
tovább, én valahogy teljesen felhagytam az egésszel, inkább kitanultam
a computerek világát (nem nagyon, mint ahogy az a hülye ismétlödő képen
is látszik…), meg masszív grafománná váltam és valahogy “sosincs
időm” olvasni. De azért még él a tudatomban, hogy én milyen voltam és
mélységesen frusztrál, amikor minden akaratom ellenére se tudok haladni
egy könyvvel, olyan gyorsan mint régen. Ilyenkor butának érzem magamat.
Aztán lassan kezdek rájönni, hogy talán egy Ulysses olvasása kicsit
több energiát igényel 🙂 Minden esetre én legalább bölcsésznek mentem,
ahol ha nem csinálok semmit, akkor is többet olvasok, mint bárki.
Hibbant barátnőm meg elment jogot hallgatni…