Már majdnem elkezdtem itten nyavalyogni, hogy senki se commentál rám,
aztán, heh, Strato megtette a magáét, most itt ülök, kisebb sokkos
állapotban. Vannak ilyen mondatok, amik pofáncsapnak tisztánlátásukkal.
Mindenkinek ajánlom figyelmébe a szóban forgó commenteket, de itt is
megemlíteném a lényeget.
Egyrészt szó van arról, hogy mintha kisebb lelkiválságban lennék, nos
igen, lássuk be, ez tényleg így van. Phage is megjegyezte, mintha
átdesignolnám egy kicsit az életemet. Tény és való, szükségem volt már
arra, hogy egy picit elgondolkodjak, mi is van. Mert, hogy. Itt jön a
lényeg. Hogy túl gyorsan élek. Most itten boncolgathatnám, hogy ez
miért van, de tény és való, hogy villámsebesen rohanok át az életemen,
egyfolytában történik velem valami, de sose ülök le elgondolkodni,
hanem máris egy újabb kaland után rohanok. Türelmetlen vagyok, de csak
saját türelmetlenségemet fokozom azzal, hogy mindig szolgáltatok
magamnak valami újat. De ezt nem lehet fokozni az idők végeztéig, ezzel
a tempoval az élet nem lesz elég, lassan semmi se fogok tudni
értékelni. R is mondott valami hasonlót a minap, hogy régebben mennyire
téma volt egy bizonyos dolog (amit személyes okokból nem teszek most
közzé, annyira nem is fontos), mostanra meg szinte szempillánk se
rezdül, ha adott téma feljön. Elhasználom a környezetemet és magamat
is. Kiírtom magamból a rácsodálkozás képességét. Nagyon érdekes, hogy
pont az elöbb küldött át Görög Hősnő egy francia esszét ebben a
témában, hogy javítsam ki. Utol kéne érnem magamat és nem lenne gond,
ha azért egy pár célt kitűznék, meg egy két viselkedési formához
ragaszkodnék, hogy egyszerüen legyen mihez ragaszkodnom. Volt idő,
amikor tényleg spontán jelleggel viharos gyorsasággal változott az
életem, ez többek csodálták is, ami nekem imponált és kicsit
beleragadtam a szerepbe. Szóval ma már le is ültem egy kicsit szuszanni
és elhatároztam pár dolgot, amihez nagyon szeretném tartani magamat. 5
perc volt az egész, de nagyon jó érzés volt utána, érezhetően
visszatért egy kis darab talaj alám.
Még néhány éve írtam valami szöszenetet, aminek a lényege az volt, hogy
egy öndestruktív szélmalom vagyok, ami annyira pörög, hogy elkezd
lebegni. Mindenki csodálja, aztán túlzásba viszi a dolgokat és beleáll
a földbe és darabokra zuzza magát. Lehet, hogy hülye hasonlat, de
teljesen helytálló.
Evel beszéltem az elöbb erről az egészről és egyet ért ő is. Kérdeztem,
mi tévő legyek, mondta, hogy ha már tudatos a probléma, akkor már sok
baj nincs. Valóban, tiszta szerencsés vagyok, hogy 2 nap fos
hangulattal megusztam.
Most meg lefexem, holnap hajnalban találkozok boszival egyetem helyett…Zajlik az élet, bár most konkrétan nem az enyém 🙂