Rég volt, nagyon rég volt, hogy ennyire lazán átvette felettem az
irányítást egy zene. Tito & Tarantula: Hungry Sally. Nyári éjszaka,
csillagos ég, egy márvány terasz, kimegyek mezitláb és a sötétben, egy
száll nyári ruciban csak forgok és forgok, a zene ritmusára, egyre
gyorsul. Egyedül és mezitláb. Mert úgy van az ember a legjobban,
akárhogy is. Mármint a magamfajta emberek. Egyedül és mezitláb.

Hiába vagyok nagy társasági ember, hiába vagyok közösségek tagja, sőt,
talán mozgató ereje, hiába vagyok sok embernek közeli barátja, kevés
ember van körülöttem, aki igazán partner. Egyrészt. Másrészt meg
szertem a saát világomat és nem szívesen áldozom be, bárki kedvéért is.

Szíriában márvány padló van mindenhol, a parketta nem túl ismert
fogalom. Nyáron kellemesen hűsít, télen meg benne mennek a fűtés
csövek. Az erkélyek is azzal vannak kikövezve, én mostam fel őket,
slaggal és tuszkolófával. Imádtam és a mai napig imádok mezitláb
gázolni a vízben. Megszoktam, hogy mezitláb lehet rohangálni. Itthon
ezt csak nyáron lehet. De akkor teljesen bűntetlenül.

Megnéztem ma az Előzést. Elöször nem értettem anyukám miért akarja
tőlem, hogy megnézzem, aztánb nem bántam meg. Kevés filmből árad
ennyire a szabadságérzés, mint ebből.
Az őrülteknek nem szabad magukkal rángatniuk olyat, aki nem egy
kategoria velük, mert annak csúnya vége lesz. Ezt jobb, ha én is észben
tartom.

Kevés olyan szám van, ami alatt nem tudok mást csinálni, a Hungry Sally most olyan. Lefagyok, ha hallom.