Aki Albert Cohenre keresett rá és kikötött a blogomon, azzal szívesen
beszélgetnék, lévén az a pali írta a kedvenc könyvemet (amit nem
fordítottak le magyarra, szóval kisnyúl gyerekek). Na jjó, egyik
kedvenc könyvemet, mert azért a Mrs. Dalloway, az Arcadia (bár az
színdarab) és a Macbeth is elég jó helyen állnak.

Jelentem, végre kialudtam magamat végre és még kvt sem ittam 🙂
Visszatért szokásos jó kedvem, most már csak az álmaimat kéne
visszanyerni, azokat a szép, abszurd, de nagyon emlékezetes álmokat,
melyek fél napig üldöznek és zavarba hoznak. Olyan jó érzés, amikor a
metró közepén elkezdek szakadni a röhögéstől, majd körbe nézek és még
jobban röhögök, végig gondolva, hogy ha ezek a szegény emberek tudnák…

Az elöbb  kaptam egy ilyen szerencselánc email szarságot,
tudjátok, kivánj valamit, valóra fog válni. Annál a résznél, amikor
nyomatékosan felszolítanak, hogy kivánj vmit, kb 10 percig
gondolkodtam, hogy mi a fenét tudnék kivánni s egyszerűen nem jutott
eszembe semmi. Asszem ez jó jel. Most őszintén, mi a frász hiányozna az
életemből? Én nem érzem semminek se a hiányát. Most azt meg nem fogom
kivánni, hogy sikerüljenek a vizsgáim, mert kissé pitiáner lenne a
dolog…

Épp bécsi konneksönömmel kommunikálok, aki egy pszichopatával lakik
együtt, aki mellesleg az exje. Már egy ideje tudom, hogy bécsi
konneksön élete egy megtestesült Almodóvar film, de valahogy mindig
egyre gázabb infókkal egészül ki az összkép. Ki kéne kicsit mennem
Bécsbe lélekápolni, meg egyébként is.
Azt a pszichopatát meg laposra tudnám verni. Nem csak sima empátiából,
hanem azért is, mert sajnos tudom, milyen lelkiterrorban lehet kikötni,
anélkül, hogy az ember észre se venné. Néha a szavak sokkal
hatásosabban rombolnak, mint bármelyik pofon. Igaz, hogy nekem
kifejezetten jjó az érzelmi memoriám, de azért van egy két mondat,
amire még évekig emlékezni fogok, azt tudom. Na mindegy, rám tört a
feminizmus, magam mellett anno nem tudtam kiállni, más mellett már egy
fokkal jobban. Ha most vki értette a mondanivalómat, annak gratulálok.
Nem bírom, ha pasasok (ráadásul középszerű elfuserált pasasok, de
hagyjuk) terrorizálják az ennél ezerszer  jobb sorsra érdemesebb
barátnőimet. Az embert elárasztják az infók a mindenféle rémes
pasasokról, akik verik az asszonyt minden este és részegen esnek haza.
Ez olyan távoli képnek tűnik, ami sose veled történik, sose
környezetedben. Csak azt nem vesszük észre, hogy ugyan ebben a műfajban
azért van egy-két variáció, ami ugyan olyan kellemetlen tud lenni, mint
egy törött borda. Na jó, feminizmus off.