Kissé akadozik a hülye freeblog… Na mindegy.
Szóval újabb kultúr böffenet részemről (ezért szeretem a
vizsgaidőszakot (nem, ez most nem irónia), az ember érdekes dolgokat
talál a jegyzetekben)

Tomorrow, and tomorrow, and tomorrow
Creeps in this petty pace from day to day
To the last syllable of recorded time, and all our yesterday have lighted fools
The way to dusty death. Out, out, brief candle.
Life”s but a walking shadow, a poor player
That struts and frets his hour upon the stage,
And the is heard no more. It is a tale
Told by an idiot, full of sound and fury,
Signyifying nothing.
                      Macbeth

Ezek után mondja vki, hogy Shakespeare nem egy zseni. Bevallom, én se
voltam nagy rajongója (pedig 14 évesen azt olvasgattam, teljesen
tudatlanul, hogy miről van szó), de ez a Macbeth, ez betett. Egyébként
úgyy jött szóba, hogy William Faulkner The Sound and Fury c., erősen
zseniálisnak tűnő, könyvének a zanzáját olvastam ma, ami ugyebár a
Macbeth-ből veszi a nevét. Most már mindent tudtok. Faulknerről nem
áradozok látatlanban, de annyit tudok róla, hogy 20as évek és stream of
consciousness, mi baj lehet ezzel?

Na, mielött lekultúrbunkóznátok itten, elárulnám nektek, hogy ma naívan
elindultam a Színésznővel kvzni a Szimplába, késöbb becsatlakozott E
is. Ez idáig rendben van. Evel sétalágatunk a Puskin mozi környékén (az
utca nevét nem tudom leírni, ciki), amikor meglátok két ismerőst, akik
a lengyel konneksön ismerősei, Dijonban futottam velük össze.
Történetesen most Bécsben vannak egy éve és annál a rádiónál dolgoznak,
ahol bécsi konneksönöm is. Persze, no para. Eközben már órák óta arról
papolunk, hogy a világ kicsit és hasonlók. A Jászain dekkolva vártuk
buborékot, aki spontán jelleggel telefonált. Ugyan csak spontán
jelleggel rám csörren Miszter Iksz, és érdeklődik, nem ülök-e egy padon
a Jászain egy csajjal? Értetlenül nézek össze-vissza, kiderült, most
vonult el elöttem, de nem vettem észre, ő meg nem akart zavarni. Majd
felhív, ha végzett, találkozzunk késöbb. Hát jó. Természetesen ezek
után sikerült buborékkal ÉS Miszter Iksszel egy helyen találkozni.
Hazamentem, levettem a cipőmet, integettem anyukámnak, megcsörrent a
telefon, felvettem a cipőmet, integettem anyukámnak és elmentem Miszter
Iksszel egy elég unalmasat sétálni. Hazaérve négyen hívtak fel fél órán
keresztül, szóval moderált idegbajt és nagyobb eufóriát kaptam mostanra.
Miközben eme kusza sorokat leírtam (bár kit érdekel?), egy orbitális
méretű lószúnyog köröz körülöttem, most épp a frissen felragasztott
Macbeth monológomon dekkol, nincs szívem azon agyon csapni, csak kissé
ijesztő a mérete, azért mégis.Asszem néz engem. De lehet, hogy csak
késő van…