Azta, akkorát tüsszentettem, hogy kiroppant a gerincem!
Egészen lényegtelen infó. Kicsit nihil hangulatomban vagyok. EZ a
hangulatingadozás kissé fárasztó, de nincs mit tenni ellene,
maximálisan jellemzője a vizsgaidőszaknak. Tegnap este 9ig átrágtam
magamat az anyag felén (ami nem j elenti azt, hogy tudnám is, csupán
kijegyzeteltem). Addig egész jól voltam. AZtán elmentem Evel sétálni,
ami rendben is volt, bár zavarbaejtő kérdéseken kellett elgondolkodnom.
Aztán beesett egy pöttyet intoxikált buborék, aki valahogy leszívta
hátralévő energiáimat. A villamoson visszafelé egy intoxikált LSD Sista
esett rám és nagyon örültünk egymásnak. Éjfél tájt, miközben épp azon
tanakodtam, hogy hova tünt a lendületem és miért nem tudok tanulni
Volkov robbant fel MSNre egy nagyobb adag szesz elfogyasztása után.
Ekkor elgondolkodtam, hogy mi a frász van már ezzel a péntek estével,
csak én ülök-e otthon és tanulok, mint egy hülye, amikor mindenki
kellemesen intoxikáltan téblábol valahol.

Oh, kicsit átpofoztam a jobb szélét a blognak, majd fogok még mást is
ügyködni ottan, csak most nincs rá egy félnapom, hogy átpepecseljem a
dizájnt. Van új link és frissitettem az izlésemet 🙂

Megint álmodok mindenféléket, csak nem tudok rájuk emlékezni. Tegnap
spontán jelleggel Párizsban kötöttem ki, illetve Varsóban kommunikáltam
Nightwish koncertről. Ma meg rádiót próbáltam behangolni a konyhánk
közepén, teljesen valósnak tünt az egész. Ezt bogozza ki Freud.

nem tudok mi a szart hallgatni, unom a zenéimet, de ugyan akkor muszá,
hogy menjen vmi, mert különben elalszom. Nem hallgathatok valami
punnyadtat, mert attól belassulok, zuzdában meg nem találok semmi jót.
Tudom, sok bajom van. De ha valaki tud valamit ajánlani, ami
kellőképpen dallamos és nem zajszerű, azt megköszönném.

Oh, a legjobbat teljesen el is felejtettem. Tegnap effektíve ki lett
mondva, hogy a Madách (ez ugye egy lakás kódneve) konkrétan az én
tulajdonomat képzi. Ez nem jelenti azt, hogy holnapután beleköltözhetek
(konkrétan most szét van verve a fele), de néhány éven belül ott fogok
tespedni benne. Anyukám tud beleszeretni lakásokba, én erre mindig is
képtelen voltam. nem nagyon érdekelt a csempe színe, sőt a butorok
helye. Mindig kinéztem, hogy melyik szóba lenne nekem jó (úgí fíling
alapján), aztán kb ennyi. Valószinűleg ennek köszönhető, hogy a mostani
szobám is, bár nagyon eklektikus, kicsit inkább átmeneti jellegget
sugároz, mint bármi mást. Viszont a Madách az első perctől kezdve a
szívem csücske volt. Soha sem éltem abban a lakásban, mégis, annyi
élmény füz ahhoz a helyhez, minden négyzetméterről eszembe jut valami
frappáns sztori, valami emlék. Magamat is megleptem, amikor
alaprajzokat kezdtem rajozolgatni anyukámnak, hogy melyik falat hova
kéne, illetve melyik ajtót kéne megszüntetni. Ennél sokkal meglepőbb
volt, amikor boszinak és Rnek rajzolgattam alaprajzokat a Holdudvarban.
Tényleg bele vagyok zúgva ebbe a lakásba, pedig azt hittem, hogy erre
én képtelen vagyok ennyi költözés és idegenek által berendezett szoba
után.

Egyébként meg egészen magányosnak érzem magamat csókolom. Ez ilyen
hülye szar, néha rám tör, hogy konkrétan az hiányzik, aki hiányozhat,
nem tudom, ez mennyire érthető, de csakis kizárólag azok az emberek
jutnak eszembe, akik nincsenek a közelemben. Ez egy formája a
mazochizmusnak, asszem. Ráadásul az életem az elmúlt időkben valahogy
pont úgy alakult, hogy egy rakat időt töltök távol azokól, akiket
igazán szeretek. Áh, még az önsajnálkozáshoz is el vagyok fásulva.
Minden esetre asszem tudom kezelni a helyzetet, elvégre, ha minden
reggel végig gondolnám, hogy ki mindenki nincs kéznél, valószinűleg fel
se kelnék.