Nah, mi a szösz… Ma még nem mentem el itthonról sikítozva és talán jó
eséllyel nem is fogok. Erre hetek óta nem volt példa. Bár buborékból
kinézem, hogy sikítozva felhív mindjárt, hogy találkozzunk, de őszintén
szólva lehet, hogy annyira nem káros az egészségre, ha itthon is vagyok
néha.
Volkovval kommunikálok aktívan, azaz csak kommunikáltam,
lekommunikáltam dűhömet neki, hogy miért kellett ekkorát csalódnom
benne.

Erről eszembe ötlött egy mondat, ami még az őskorban ide is felírtam (akkor még tv2 blog voltam), ami így hangzik: Nem az fáj, hogy hazudtál, hanem, hogy nem hiszek neked többé.
Van valami erősen szívszorító ebben a mondatban egyébként. Legrosszabb,
hogy valószínűleg mindenkinek eszébe jut róla valaki (nekem is). Na de
úgy jön ez az egész Volkovhoz, hogy nem az bánt, ahogy viselkedett,
hanem, hogy ezek után sehogy se tudok rá felnézni vagy egyáltalán, rég
csalódtam ekkorát egy emberben, valószinűleg azért mert általában jó az
itélőképességem (kivéve ha az alany az átlagnál sokkal szebb nő és az
átlagnál sokkal hosszabb haja van, akkor bevallom, az itélőképességem
az átlagnál rosszabul szokott működni. Na de Volkov pasi és rövid a
haja.) De talán hagyjuk is ezt az egészet.

A Színésznővel kommunikáltunk egy érdekest szombaton a megújult
Szimplában. Témakörünk az volt, hogy vajon azt csináljuk-e épp, amihez
kedvünk van, mármint amit a magunkénak érzünk. Ugye mind a ketten
felügyelünk és lassan (pár héten belül) őt is utoléri a tanítási
gyakorlat. Szegény Színésznő kissé kétségbe van esve, hogy ez nem az ő
világga. Mivel ez az én blogom, inkább magamra terelném a szót. Szóval,
nekem már egy fokkal jobban az én világom, mert pl. a felügyelést
marhára szeretem, úgy veszem észre a diákok is szeretnek engem, ami
azért elég jó érzés. Sokat szoktam velük beszélgetni, de ezzel együtt
szerintem én küldtem fel a legtöbbet az emeletre magyarázkodni a
hatóságokkal egy sort. Szóval szigorú is szoktam lenni, de ezzel együtt
embernek nézem őket, amiért elég hálásak. Meg én élvezem ezt, hogy
napról napra követem emberek életét, látom, hogy ki hogyan és hova
változik. Persze biztos egy nagy rakás pletykafészek vagyok… Na
szóval azért a felügyeléssel semmi baj.
Ami a tanítást illeti, tulajdonképpen, most, hogy kb egy hónapja
csinálom ilyen intenzív formában, mondhatom azt is, hogy igen,
szeretem, mert a francia suliban az egyik osztályt pl. gyönyör
tanítani, mindig libegve jövök ki az orájukról. Ugyan akkor mondhatnám
azt is, hogy utálom, mert azért elég aggasztó, hogy életem jelentős
részét azzal töltöm, hogy lesson planeket írok és lassan másfél hónapja
minden álmom a tanítás körül forog. Kispestre többnyire nulla
motivációval szoktam elvonszolni magamat, igaz, amikor belépek a
terembe, akkor egy fokkal mindig feldobódok, mert a diákokat semmilyen
esetben sem tudom utálni. Summa summarum, belejöttem ebbe a dologba,
kerékvágás, meg hasonlók. Kezdek rutinos lenni, nem stresszelek. Csak
ahogy beszélgettünk, úgy esett le, hogy tulajdonképpen kezdem
elfelejteni, hogy a tanítás csak egy alternatíva a sok közül.
Valamilyen szinten persze jó, hogy eddig számomra ismeretlen
lelkiismereteséggel vetem bele magamat valamibe, de ugyan akkor talán
nem kéne bezárnom magamat valamibe idő elött.

Intermezzo: most hívott buborék. Asszem pont néhány mondattal elöbb
mondtam, hogy ez lesz, nem? Csókolom, van olyan, hogy hivatásos
Kasszandra? Mert én szeretnék az lenni, jól keresnék!

Még egy zavaró tényező a tanítással kapcsolatosan: nagyon sokszor nem
értek egyet Sztefkával szakmailag. Most nem megyek bele a részletekbe,
mert nem kötelezően élvezhető, de lényeg, hogy megközelítésileg kicsit
másak vagyunk. Amivel nem lenne baj, ha ezt meg tudnánk beszélni. De
nem tudjuk, mert többnyire le vagyok /vagyunk tolva és kénytelenek
vagyunk kreatív ötleteinket megtartani magunknak. Mivel Sztefka az én
aktuális atya úristenem, igazán nem tudok mit mondani, csak nyelek,
nyelek és nyelek, csinálom azt, amit ő szeretne és szeliden robbanok
fel. Na most ez két szempontból nem jó: egyrészt egy nap fel fogok
robbani és az durva lesz, másrészt meg ez annyira nem az én alkatom,
hogy ne mondjam meg a véleményemet, hogy már ez is frusztrál. Nem tudom
eldönteni, hogy én most bölcsen cselekszem-e, vagy magamat
prostituálom-e épp.
 
Na, mostanra hirtelen ennyi, már így is biztos kifolyik mindenkinek a
szeme, lesz még egyéb mondanivalóm is, ami elég érdekes tud szerintem
lenni, csak nem most 😉