mitől lett ilyen irdatlan hideg? Pesze rohanok dolgozni (mi más), ezért nem fogok tudni itt oldalakon át ömlengeni.
Van rajtam öttel több kiló, mint szokott. Tudom, mondtam már százszor,
de ez engem marhára frusztrál. Ha valaki wellness tippekkel akarna
ellátni, nagyon szívesen venném!
Tegnap votl az utolsó órám a kedvenc osztályommal, amiről persze csak
kb óra végén értesültem, a diákoktól, mert a kiscsillag igazgatóság nem
tud engem ellátni ilyen kruciális információkkal (mármint tudni
éppenséggel tudna, de miért akarna?). Szóval annyit tudtam tenni az ügy
érdekében, hogy kedvenc diákomtól (egy 13 éves angol fiúcska, aki
szerelmes belém, mellesleg) elkértem a kolázsját (fonetika rulz), hogy
adja ide emlékbe. Gondolom ő is örült, meg én is. Na szóval röviden és
tömören ennyit az egész szakmai hülyeségekről, bevallom semmi kedvem
nincs erről írogatni naphosszat, már így is ez tölti be napjaim
túlzottan nagy részét.

Inkább mesélnék egy vicceset: tegnap felpattanok munka után (inkább
felvonszolom magamat, de sebaj) a 4-6os villamosra, ami persze jó tele
van. Konstatálom, hogy a mellettem álló pasasban határozottan van
valami, de elvégre tök mindegy, előrántom a könyvemet és elkezdem
olvasni. Asszem itt még nem reklámoztam, hogy én most épp Elfriede
Jelinek Zongoratanárnőjét olvasom (múlt évben kapott Nobel díjat a nő
életmű szinten, ebből a könyvből meg csináltak filmet), történetesen
franciául, mert anno úgy sikerült megvennem. Fél perc telik el, mire a
pasas megszólit franciául, hogy “ugye francia vagyok?”. Ebből egy
negyed-20 perces csevej kerekedett, ami alatt kiderült, hogy egyébként
Lyonban lakik és holnap (ma) megy vissza 3 hónap szakmai gyakorlat
után. Kellemes anekdota, ilyenkor érzi az ember, hogy él.

Ennek örömére rohanok bele a francia suliba, utolsó órámat tartani, már
annyira várom, hogy dél legyen és soha többet ne kelljen a másik
botrányosan rossz osztályt tanítanom (mert, h az egyik tök jó, a másik
rémes). Innentől kezdve már csak egy ilyen ismétlő órát tartok
keddenként (átveszem kettő darab diákkal a hét anyagát angolból),
amivel nincs semmi tragédia, nem kell rá készülni, csak spontán
pedagógiai érzék kell hozzá, az meg talán még akad. Következménye az
egésznek, hogy kedden be tudok végre árni kedvenc tanárom órájára,
aminek marhára örülök, ami azért úgy alapból kicsit abszurd,  hogy
én örülök, hogy járhatok órara…

jah és tegnap voltam Csonka Holdon, amiről nem kezdek itten kiselőadást
tartani, mert nincs rá időm, de jót tett a lelkemnek azért. Meg
összefutottam Lamiával az ECben, meg késöbb Panzerral is, aki hevesen
kinálgatott mindennemű szeszekkel, de szerencsére volt elég erőm nemet
mondani, mert tudtam, hogy nem lenne utána erőm hazamenni. Inkább
elrohantam buborékkal találkozni, aki ázott az esőben és várt rám, hogy
közölön velem kb 3 mondatnyi kruciális információt. Nem, nem kötelezően
vagyunk normálisak, tudom.