Ahogy ültem a kád szélén és vártam, hogy uszkve 60 fokos vízzel
telitődjön a kád, elmélyülten bámultam az erősen vizihulla színben úszó
sípcsontjaimat, nos, ahogy ott ücsörögtem a hideg csempén, belém
nyiltal, hogy a fenébe is, mégis csak ülhetne velem itt valaki.
Konkrétan senki a múltból, vagy, ami rosszabb, a jelenből se hiányzott
mellőlem, csak valaki, akivel lehet beszélgetni, aki elött ülhetek egy
szál semmiben és demonstrálhatom lilás-zöldes duzzadt csülkeimet. Ez
még annyira nem is nehéz, de egyre inkább jövök rá, hogy nekem egy
olyan emberre van szükségem, aki nem veszi el az erőmet (ha akarom, ha
nem), aki nem lesz találkozásunk után jobb ember, olyannyira, hogy új
életet kezdve más csajt boldogít majd, miközben én szenvedtem át vele a
változás hülye korszakait. Magyarán adjanak nekem egy olyan pasast, aki
pszichológiailag fejlett, tart valahova és mellesleg szellemileg
kihívást  jelent. Sanszos (undorító ez a szó így leírva, sikítozik
francia helyesírásom), hogy én is csak a “nálam sokkal öregebb”
kategoriában fogok találni partnert, feltéve ha keresek. Mert annyira
őszintén szólva nem keresek. Csak úgí belém nyilalt a kádban, hogy
igazán moshatná valaki a hátamat. De ennél azért semmi sokkal drámaibb.
Ilyenkor lesz az ember hyper kultúr, mert rengeteg szabad idejében
olvas 🙂
Na mindegy, ez egy teljesen felesleges eszmefutattás volt…

Egyébként meg holnap ilyenkor már rég párizsban leszek buborékkal.
Pöttyet be vagyok szarva. De csak pöttyet, semmi igazán tragikus.
Hülyére fogom magamat vásárolni könyvekkel 🙂 (mi mással) Meg degeszre
eszem magamat sajttal. Meg séta. Meg buborék. Meg a Svéd. Huh. Ha nem
írok, az azt jelenti,hogy a sok kellemes programtól nincs időm
ilyenekkel szarakodnom.