Ma reggel arra a kellemes felfedezésre ébredtem, hogy családom valahova eltünt. Szeretem, ha nem jön senki szembe, amikor koválygok félálomban. Kicsit késöbb arra a kellemetlen felfedezésre riadtam fel egy kicsit jobban, hogy valami történt a bal csuklómmal, ami többek között a gépelésben is kicsit gátol, de sebaj. Hosszú napok óta ma elöszőr érzem magamat úgy, mint aki tényleg él is. Talán van valami köze ahhoz a kellemes Mullholland Drive szerű álomhoz, amit éjszaka elkövettem. Erős kontrasztban volt a tegnap éjszakai álmommal, amiből viszont frankón sikítozva ébredtem fel. Egy régen kedves ember számolt benne vissza száztól, miközben erősen nyomta a mellkasomat két ujjal. Nem akartam megvárni, míg eljut egyhez, inkább felriadtam és erősen lihegve néztem egy ideig a fürdőszoba tükröt. Ennyit az álmokról.

Valahogy eltűnt ez a két nap. Nem votl se erőm, se kedvem bloot írni, itt rohangált a család, csomagoló papírban gázoltunk térdig, megvolt az a kellemes időtlen hangulata, amikor nem történik semmi, hisz utcára se megy az ember, a telefon se csörög, tévét se néz, mert minek. Kivételesen nem zavart ez a hangulat, valószínűleg túl fáradt voltam ahhoz, hogy pörgést igényeljek. Szóval enyhe beigli mámorban (na ná, hogy mákos) törtem a világhatalomra (Civilization 4), meg informálódtam hippi téren, hála egy jó kis szakirodalomnak, amit anyukámtól kaptam.

AZ izoláció elötti éjszakán buborékkal kicsi tmeghibbantunk. Még aquanoirral kattantam meg a Szimplában, többek között olyan kellemes mondatokkal szórakoztattuk magunkat, mint “Lámává válsz”, meg megvitattuk a kommunikáló vázákat (közlekedő edényeket), illetve a tadzsik tavaszokat és az orosz teleket. Buborékkal természetesen sikerült kijátszanunk ezt az orosz tél támát, vlaahoy így nézett ki:

-Te Szása, olyan borzasztó ez a tél.

-Ne is mondd, mindenhol ez a hó.

-Iván Ivánovics mikor jön?

-Iván Ivánovics meghalt 10 éve.

-Hát a posta, az mikor jön?

-Egy hét múlva.

-Moszkvába kéne menni…

Ezek után kisebb valagpuszta vs. bivalybaznád impróban törtünk ki, meg sürű röhögésekben. A törzsközönség csak nézett, de miután az alkohol fogyasztás nőtt (ezt onnan lehetett észrevenni, hogy egyre többen estek le a lépcsőn), nem voltunk annyira feltünőek.

Az izolációnak tegnap este lett vége, csak, hogy szép keretes történet legyen, a Szimplában, buborékkal. Sikerült ajándékozást produkálnunk, minek következményében oda és vissza vagyok a gyönyörtől, de nem mondom el miért, mert rám tartozik, punktum.

Családom megjött, ihletem elszállt, megyek világot hódítani.