Minden mindennel összefügg. Most pl. náthás vagyok, ami kicsit ködösíti az agyamat, de érdekesmód sokkal jobban érzem magamat, mint indokolt lenne. Kicsit letompult a világ, ami pont elég ahhoz, hogy fantasztikusan formabontó ötleteim legyenek. Vagy inkább csak a szokásos ötleteim, cska most valahogy megtalálom őket (miközben a lakáskulcsamat valószínűleg nem).

Levágattam a hajamat. Ez így egészen hétköznapinak tünne, de egyrészt az eredményt elnézve azért elgondolkodik az ember. Ha meg tudja, hogy mennyire központi téma az én életemben a haj mint olyan, de főleg az enyém, akkor könnyű ráönni, hogy nem véletlen ez az egész. Tulajdonképpen én is útólag kapcsoltam össze a dolgokat. Egyik napról a másikra teljesen elviselhetetlennek találtam a frizurámat és egyszer csak azon kapom magamt, hogy ülök a székben és közlöm, hogy lehet extrém is. És valóban. Ennek következményében egyébként hárman nem ismertek fel tegnap délután 3 óta. De nem is annyira ez a lényeg. Hanem, hogy kibaszott jó érzés, hogy oylan a fejem, hogy leszakad a nép álla. És ez most nem olcsó magamutogatási mánia. Hanem kőkemény visszatérés magamhoz. Mert nem a hajammal volt bajom, hanem magammal. Egyszerűen nem az az ember voltam, aki szoktam lenni, túl sok hatás ért, elvesztem bennük és nem egészen találtam vissza.

Igaz, light verzióban, de mindig is szívesen lázadoztam minden dolog ellen, ami nekem nem tetszett. Alapvetően nem szeretem, ha bárki, vagy bármi belepofázik az életembe. Na már most ez a kurva tanítási gyakorlat mást se csinált, mint félévig írányította az életemet. Én ezt elfogadtam, szerintem ide is írtam, hogy félévig hajlandó vagyok prosituálni magamat és másképp csinálni dolgokat. De ez kisebb ösztönös reakciókat váltott ki belőlem 🙂 nem szabad engem belekényszeríteni valamibe, amibe nem akarom, mert tiszta hibbant makacs egy alak vagyok. Pénteken van az utolsó óra, nem kell innetől hetente magamba néznem és nyugtáznom, hogy nem találom magamat sehol.

Szó se róla, rengeteget tanultam az egészből. Ezek gondolom majd fokozatosan kiesnek belőlem és elöbb vagy utóbb ide is elérnek. Szakmailag persze gazdagabb lettem, kicsit beletekintettem abba, hogy milyen az, ha az ember együtt dolgozik emberekkel, vagy minden esetre próbál, milyen az, amikor nem teheti meg, hogy visszapofázik, bármennyire is szeretné. Ezutóbbi érzéssel azt hiszem életemben elöszőr szembesültem. A rend kedvéért végig játszottam egyszer, hogy milyen az, ha kicsit befogom a pofámat, ha kicsit visszaveszek magamból, ha kicsit csillapítom öszötöneimet. Azt hiszem utoljára követek el ilyen merényletet magam ellen. Annyira nem tudtam, hogy ki vagyok, hogy nem éri meg, hiába kerültem ki rengeteg konfliktust ezzel és nyaltam segget hatásosan, én ehhez még nem vagyok elég megkeseredett és kiégett ( és nem is akarok az lenni).

Summa summarum, fájdalmas és tanulságos félév volt ez, de hihetetlen eufóriával tőlt fel, hogy ennek az egésznek vége és nem kell többet se magam árnyékának, se valaki másik felének lennem. most már csak egy kis magányra vágyok, hogy visszaépítsem magamat, szokás szerint, kicsit jobbra, kicsit bölcsebbre, mint elötte. De bécsi konneksönömnek beadtam egy írásbeli kérvényt menedékjogra.