Na. Olyan lendületesen elaludtam, hogy most tudok csak leülni ide írni.

Kétszer ünnepeltem meg felszabadulásomat. Először szándékosan, tervezetten, Szimplában délután 4től hajnali 2ig. Szokásos emberek, szokásos fröccs, már megint túl pörögtem mindent, frusztrálva társaságomat és saját magamat. A 6osÉről valamiért mégis lepattantam, ott hagyva egy álmos buborékot martalékul két franciának. Útamat oltamazó ágyam helyett egy erősen hányásszagú Grinzingi felé vettem, ahol Cst mentettem meg egy kisebb egzisztenciális krizistől egy Színésznővel kiegészítve. A Ferenciektől az Astoriáig hárman három őrült nőt szimuláltunk, aki épp szembesül halandóságával. Miután meggyőztük kölcsönösen egymást, hoy egyikünk se kurva, illetve b.szatlan fapina, illetve, hogy biszexualitás már pediglen nincs (erről azért vannak kételyeim), becsücsentünk a Múzeum kvzóba, ami szerencsére éjjel-nappali. Itt töbször elhagyott minket minden erőnk, életkedvünk, valóságérzetünk, világvége hangulatunk. Miután végig zongoráztuk a hajnali 3 és 5 között rendelkezésünkre álló érzelmi skálát, első bkvkal haza cammogtunk. 6kor sikerült lefeküdnöm és 11kor ki is dobott az ágy magából, ami csak azt mutatja, hogy jó volt az elöző este, mert nem vert le.

Másodszorra csak elmentem naívan találkozni buborékkal szombat este f9kor. Ücsörögtünk egy eléggé kihalt Szimplában, kedélyes eufóriában füstölögve, amikor buborék kiszúrta, hoy a Szimplakertmoziban adjják a Szerelmem Nyarát. Említett filmet nyár elején láttuk és elég mély hatással volt ránk teljesen megfogalmazhatatlan okokból kifolyólag, minden esetre tény, hogy ez a film nekünk kettőnknek nagyon húú meg háá. Szóval elhúú meg hááztuk magunkat a Kazinczy utcába, ahol mindenféle technikai malőrökön átküzdve magunkat sikeresen beültünk egy fröccsel felszerelve megnézni fennt említett filmet. Érdekesmód másodszorra rövidebbnek tünt, de határozottan katarktikus élmény volt. Visszalibbegve az emberek közé hirtelen túl reálisnak tünt a Szimpla légkörre (ezt se hittem volna, hogy valaha leírom), kimenekültünk hát az utcára, onnan meg vasalt szendvicset enni, amiről nem rég derítettem ki, hogy gyermekkoromat idézi fel, azért értékelem annyira. Két harapás és négy sajt közt kifejtettem buboréknak aféle évértékelő szpícs keretében, hogy mennyit tanultam ebből a félévből, de mennyire örülök, hogy vége van. Megtanultam pl. hogy tényleg nem éri meg magam ellen tenni, hisz azzal, hogy időnként radikálisan meghunyászkodtam, amikor pont az ellenkezőjére vágytam volna, csak magamnak ártottam és kb ugyan olyan szar lettem, mint anno anno ex-grafikussal. Emellett arról is megbizonyosodtam, hogy rebelis alkatom nem múlt el és most már valószínűleg  nem is fog, ergo jjobb, ha ezt tudomásul és figyelmebe veszem. Summa summarum, fogjuk rá, hogy megérte nekem ez a félév, hogy ezekre rájöjjek (ne firtassuk, hogy ezt eddig is tudtam). Szendvicstől felenergizálva tettünk egy szokásos sétát egy szokásos padig és nosztalgiáztunk kedélyesen. Hajnal 2 körül értem haza, eléggé katarzisközeli állapotban.

Ez volt a hétvégém két ünneplése. Nem hasonlítom őket össze, nem mérem őket össze, de őrülök, hogy volt mind a kettő.

Most meg megyek Harry Pottert olvasni, mert megkaptam az ötödiket és muszáh befejznem a negyediket, hogy azt elkezdjem 🙂