Én feladom. Ilyen zagyva kósza röhögös hangulatban vagyok egész nap, de valahogy nem azonusul a világ ezzel. Persze a világ itt konkrétan az én világomat jelenti, barátikörömet, embereket körülöttem, stb. Órákat kvztam mindenfelé (kevesebbet kéne dohányoznom, jut eszembe, most, hogy 490 egy csomag cigi!!), de valahoy egyre inkább azt éreztem, hogy vmi szakadék tágul köztem és a minden más között. Ilyen pszichedelika. Ilyenkor kell otthon ülni és ellenni békében, pszichedelikus egyéni szoc mámorban. De engem ilyenkor képtelenség lelőni és mire úgy döntöttem, akkor talán mégis hazajövök, szétfagyott a mindenem, most is épp eresztek fel. Lehet, hogy elfagyott az agyam egy fontos része is és attól vayok ilyen gyagya. )erről most eszembe jutott a nagyérdemű Pulp egyik szövege, miszerint “You wanna call up your mother, to tell her “Mother, I can never ever come home again, cos I seem to have left an important part of my brain, somewhere, somewhere in a field in Hampshire”(. Persze sokkal prózaibban az is lehet, hogy csak nem tudok mit kezdeni a nagy felszabadultsággal, ami hirtelen rám zuhant. Persze biztos le tudnám kötni magamat egy kis szakdolgozat írással, takarítással, tudomisén, de azért ennél vonzóbb perspektíva a társaság. Whatever.