Épp egy teát szürcsölök óvatosan. Ma reggel érthetetlen okokból kifolyólag megfordította a perisztatikus mozgásomat, minek következményében itthon is maradtam. Csak tippelni tudok, hogy mi a fene bajom van. Talán tiltakozik a testem a 3 napos koplalásom ellen. Talán csak már mindenem kivan mindennel és ennek egyre változatosabb jelét ada nekem az összes porcikám.

Minden esetre eddig aludtam. Most is csak egy percre lestem fel a netre, van-e itt valaki, akivel szeretnék beszélni, de nem találtam ilyet. Viszont belenéztem egy blogba, amibe nem kellett volna. Sajnálom, nem mindenhez tudok jó pofát vágni, de ezt a célszemély is tudja. Majd megbékélek. Csak nem kéne a blogot olvasgatnom.

Egyébként két nap aránylag pihenéssel töltött idő, rengeteg önmarcangolás meg egy-két húsba maró beszélgetés segítségével sikerült ráébrednem, hogy valahogy elfelejtettem őszinte lenni az elmúlt időkben. nem az, hogy hazudoztam, hanem valami eszméletlen kacskaringós utakon kovályogtam, ahelyett, hogy kerek perec mondtam volna dolgokat. Nem tudom, hogy félelem, vagy kényelem volt a háttérben, az is lehet, hogy simán csak elfáradtam. Minden esetre most nagyon jól esik ez a csend.

Ha emberek közé megyek, még mindig nem stimmel minden, túl ripacskodom magamat, nem merem felválalni mindenki elött, hogy talán kicsit nyomott, kicsit fáradt és kicsit beteg vagyok. Még jó, hogy egy idő után ráébreszt ilyenekre a környezetem, meg valami belső csengő is elkezd sikítozni.

Szóval ülök itthon, azaz fekszem az ágyban, néha elalszom, néha felriadok, Harry Pottert olvasok és ez így bőven elég. Néha meghallgatom századszorra is Dalida Ahsan Nas c. számát arabul, attól kicsit töltödök, szépen lassan, egy hét alatt helyre jövök.