én azt hiszem öregszem. kivételesen a jó értelemben. régebben mindig téptem a számat, hogy na majd én megváltom a világot. meg jól megmutatom mindenkinek. meg ha nagy leszek, akkor majd nyasgem világ. ehhez képest egyetlen egy döntést nem tudtam meghozni. fellángoltam egy sort, de sose csináltam semmit se végig. aztán kirgútam ex-grafikust az életemből. ez valószínűleg elinditott valami folyamatot. azóta pl ezerszer jobban felválalom magamat. kitoloncoltam magánéletemből a nem oda illő embereket, nem érdekelt, mekkora botrány árán. ött a francia suli lehetőség, nem hátráltam meg. amikor felajánlották, tanítsak nekik egy hónapig, megcsináltam. lehet, hogy ezerszer futottam volna el sikítozva, mégsem tettem. ugyan ez a féléves tangyakkal. rengetegszer lett volna kedvem kolerát szimulálni, csak ne kelljen bemennem és szembesülnőm világvége hangulattal és vaskalap mentorunkkal. de bementem. nem is olyan rég meg egy pályázatot nézegettem (sors ironiája, hogy az elöbb említett mentor vágta hozzám). gondolkodtam másfél napot. egy véleményt se kértem ki, mielött lett volna 99% fix döntésem. és megpályáztam. más kérdés, hogy megadják-e. de minden jel arra utal, hogy én, aki örökké félbehagyott mindent, lassan de fokozatosan azér tmégis megtanulom befejezni a dolgokat, amiket elkezdek.

ez most csak onnan jutott eszembe, hogy annyira sok ember papol az önmegvalósításról, az eszmékről és az ideákról. de nem ezek a fogalmak fogják befizetni a gázszámlát, vagy tovább vinni bármit is. felőlem papoljon mindenki, miről jól esik, közismerten híve vagyok a fölösleges szónak. csak utána tegyenek is valamit. izzadjanak egy kis vért, hogy legyen eremény, valami mozgás. felőlem csúszhatnak egyre mélyebbre is. csak ne üljenek a langyos trágyában, prédikálva az önmegvalósításról. kicsit elegem lett az önjelölt életművészrekről. nem mintha nem lettem volna én is az. meg aztán mit papolok itt? live and let liv

megcáfolandó elöző kijelentésemet, miszerint öregszem, azt kell, hogy mondjam, hogy gyermeteg oldalam csak nem akar kihalni belőlem (még csak az kéne). miután nagy hó esett, én egyrészt neki álltam a jászai a parkban énekelni (valószínűleg elég hamisan) az aquariust. majd egy bácsira szívbajt hoztam, mert nagyon lelkesen közöltem vele, hogy ” i learned to talk, i learned to smoke and i learned to tell a dirty joke” ) pulp “i’m a man” (. ezt követpen máriaremetén élvezettel ugráltam a szűzhóban, reménykedve, hogy a diákok nem veszik észre. ugyan ezt a műveletet megismételtem tegnap hazafelé. egyáltalán nem zavart, hogy 3 percig tartott megtenni egy métert. sőt, az sem érdekelt, hogy fölülről folyik be a hólé a bakancsomba. söppedtem újra és újra. mindezt azután, hogy végig néztem buborék improvizált terhestornáját a frankel leó utca közepén egy piros szocreál bojhos kanapé párnán, ami misztikus okokból kifolyólag hevert ott.