ma beszéltem cs-vel. persze nem annyit, amennyit szerettem volna, de valamennyire azért megnyugodtam. mindkettőnket szétvett az ideg és már már agresszióba fulladunk hétfő óta. persze, túltesszük magunkat az elte borzadalmain, csak azért egyre nehezebben emésztjük meg az ilyen kellemes megalázós történeteket. jó lenne, ha lenne egy külön bejáratú valakim, aki egy szar nap után megölelne. lassan majd átkeresztelem a blogot vmi hülye szingli naplóvá. szó se róla, el szoktam én lenni prímán egyedül. csak ez az év engem kicsit túlzottan leterhel, nem regenerálódok elég gyorsan.

bár ma prince of persiáztam (második érsz ps2n), korcsolyát néztem (plushenko arany, lambiel második helyen zokogott meghatódottságában, nyálfej joubert meg csak hatodik, höhöhö) és elolvastam 50 oldalt egy francoise sagan színdarabból (les violons parfois). mondjuk biztos nem ezt kellett volna tennem, de ez esett jól. bár a prince of persiától néha idegbajt kaptam, ilyenkor bátyám átvette a kontrollt. miért nincs nekem az év minden napján egy bátyám? na, talán ezekre a vízekre nem óhajtok evezni. soha. mert semmi értelme.

azért csináltam is konstruktív dolgokat. pl beszéltem elözőleg többé-kevésbé fontos emberekkel, ami jót tett, mert felkerültek a pontok az i-kre. bejelőltem fantasztikus bárányos zselés-csillámos tollammal a fantasztikus, karácsonyra kapott, ultra személyes naptáramba az iskolai szüneteket és egészen feldobódtam, mert annyira nem rossz a helyzet. nosztalgia által felhergelve, visszatértem régi thrillionos klánomba, ahol legnagyobb csodálatomra Volkov megtartotta kedvenc, immár több éves karakteremet, Iris Violát. ezzel egyidejűleg a humorkába is benéztem sürűn. úgy érzem, szükségem van megint aktív netes életre, illetve rengeteg könyvre.

kicsit  ijesztő volt a mai agresszivítás roham, de lehet, hogy csak az alváshiány és a túl erős kv tehet a dologról, ki tudja, minden esetre egy tos nénit puszta kézzel szétvertem volna. pedig igazán nem vagyok egy agresszív alkat. mint amikor egyszer a metrón NIN-t hallgattam és rendkivül jól vizualizáltam, ahogy egy lángszoróval írtom a népet. pedig ez egy képzavar, mert Rammsteint kellett volna hallgatnom, de sebaj.

jöjjön már valaki, aki földrengést generál az életemben. az a baj, hogy ez sose úgy jön, hogy az ember várja. hanem inkább épp már sehova se akar menni.

akkor jöjön már valalki, aki megírja a szakdolgozatomat 🙂