felmondtam. hehehe. felszabadító érzés. 2 óra alatt annyit lépcsőztem az egy szintes épületben, hogy egy profi aerobik edző megirigyelt volna. a kedélyek fokozódtak, a végére egy kellemeset üvöltöztünk is, majd kedélyesen meggyalogoltam az igazgatóhoz és felmondtam. anyjukat fogják itt igazságtalanul szivatni. kár, hogy megszabadítják magukat egy teljesen jól dolgozó munkaerőtől,d e hát istenem. év végéis visszajárok majd azt az egy darab órámat megtartani, amit szoktam, szar ügy a fönökömnek, hogy bámulhatja majd a fejemet 🙂 hehe.

a legfelemelőbb az egészben, hogy  én normálisan szívbajt kapok attól, ha egy vadidegent kell felhívnom telefonon. ehhez képest ma olyan lazasággal járkáltam az adminisztráción, hogy komolyan elgondolkodtam többszörösen, hogy honnan veszem a bátorságot. segített persze, hogy nyelvileg facilitáló közegben voltam, de azért mégis, azt hiszem én még nem álltam ki ennyire fontos dolgokban magamért.

ebben az évben (tanév) egyre jobban arra jövök rá, hogy a világ nem dől össze, akkor se, ha az ember elmegy dolgozni életében elöszőr, akkor se, ha kiáll egy osztály 16 éves gyerek elé, hogy ő a tanár és akkor se, ha közli a munkahelyén, hogy csókolom, velem ilyet nem lehet csinálni.tágul a világnak a biztonságos része. azt hiszem erre volt nekem szükségem.

más. van itten egy intervjú egy ismerősömmel (akié a kisdobos blog), mindenkinek ajánlom figyelmébe, New Orleansról szól és a katasztrófa utáni állapotokról, engem személy szerint sokkolt a dolog. sokat elárul a drágalátos amerikai kormányról…