rengeteg dolog történt velem, de most szakdolgozatot írok hősiesen, ezért csak arra fogok reflektálni, amikor úgy érzem, hogy ha még egy szót le kell ma írnom a szakdolgozatomba, akkor sírva fakadok. mint pl. most is.

van, hogy az ember félpercenként megnézi a mobilját/emailjét, hogy jött-e üzenete. rákattan a mozdulatsorra és észre se veszi, hogy tulajdonképpen semmi értelem ilyen sürűn nézni a dolgokat. szépen lassan beleőrül az ember egy kicsit és nem tud lekattani a dologról, ettől füg hirtelen az élete, minden egyéb gondolat kiesik az agyából, fixírozza a kurva képernyőt, miért nem ír, miért nem hív, katt katt katt. gondolom mindenki ismeri ezt az érzést. na kérem szépen én ezt csinálom fél órája a word “szavak száma” funkciójával, amikor nagyon jól tisztában vok azzal, hogy mennyit írtam és, hogy semmi értelme minden mondat után megnézni, hisz ha az előbb csak 654 volt, akkor nem ettől az egy, akármilyen összetett mondattól lesz meg a büvős 1000es határ, ami után hajlandó vagyok lefeküdni. siralmas. de tudom, közeledik az idő, amikor ezen is röhögni fogok.

egyébként meg visszatért a memóriám egy nagy része, régi részletek ugranak be, amik valahogy ködösek volt. visszatért Kasszandra is, csak nem vettem észre, hogy már működik is, pedig igen. ez több, mint jó.