érzem, ma éjszaka el fogom árasztani a blogomat helyzetjelentésekkel egyre pszichedelikusabb állapotomról. kezdem magamat úgy érezni, mint aki be van tépve. vagy vmi hasonló. lehet, hogy nem goát kéne hallgatni, de szerintem leveszem a fülhallgatómat, elalszom azon menten. itt egy adag hülyeség, amit most írtam, szdolgozat helyett. nem rakom egofóbiára, mert ahhoz nem elég izé. vmi. de állapotfestő 🙂

Bírom az  éjszakázást. Szó se róla, szerncsés vagyok, hajnali 4kor még kivállóan fog az agyam és teljesen friss vagyok. Igen, igen, megy ez nekem. Csak lehet, hogy nem heteken keresztül minden nap. Azt hiszem, a két szemem nem ugyan azt a képet küldi az agyamnak. Feltéve, hogy még van agyam, mert nem nagyon érzem. Persze lehet, hogy az ember sosem érzi az agyát. Nem emlékszem. Tulajdonképpen semmire sem emlékszem. Néha már a nevemet is elfelejtem. Csak azt tudom, hogy dolgozom. Megfeszülten, bár nem tudom miért, de kell. Dolgozni. Hisztériáztam. Aztán rájöttem, hogy minek. Szóval most inkább nem alszom, hogy túl legyek rajta. De most, ahogy itt ülök, tudatosult bennem, hogy én ezt már nehezen bírom. Az az egyre nővekvő nyomás a szemgolyóimon, a zagyva szavak, a szétfolyt képek, túl nagy ár ez már, amit fizetek. Szóval adok még egy éjszakát az életemből, kifizetem a sorsnak, kiváltom magamat, ma éjjel táncolok még az álmatlanság istennőjével, pörgetem magamat mesterséges szerekkel, hagyom, hogy szívem életveszélyesen sokat dolgozzon, mert dolgozni fogok én is, ma éjszaka utoljára, ha belehalok is.