na végre, eljutottam oda, hogy írjak ide is. rohadt furcsa ez a nap. holnap felvételi szóbeli rész, nem stresszelek tőle, nincs hasmenésem (mmint ami van, inkább a tegnapi sör miatt), nem görcsöl minden izmom, ilyesmik. ugyan akkor a hangulatom kb egy percenként ingadozik. alapvető jókedvemet feladtam, miután konstatáltam, hogy az általános tendencia valami enyhe idegeskedés és nem is tudom, bizonytalanság. ez valahogy átterjedt rám is. közben élénkült fel a tegnap este, amikor is kibukott belőlem, hogy engem pár napja mennyire megbántottak és ezt én nem értem, hasonlók. rohadt japánkerteket kéne fordítani, de már azt se bírom idegekkel, már csak aludni szeretnék 3 napig, normális időzónákban és normális dolgokat csinálni, mint olvasás és hasonlók, nem pedig ilyen nyomás alatt ülni.

viszont kezdetnek jó, hogy asszem visszakaptam a régi Cs-t, aki tegnap a grinyóban nagyon részeg volt és nagyon a régi szép időket hozta vissza, szerencsére, már ránk fért. ha nekem meg valaki azt mondja egy évvel ezelőtt, hogy én boldogan és önszántamból fogok meginni 3 korsó sört, asszem körbe röhögtem volna.

kicsit dühös vagyok, mert mint olyan gyakran, amikor épp történik velem valami tragédia, akkor észre se veszem és csak sokkal később esik le, hogy mi a fene van már. de ezen túlteszem magamat. az már jobban frusztrál, ha valaki, akit én az átlagnál jobban ismerek, elkezd teljesen hülyén viselkedni, megtagadja önmagát, hazudik magának és egyáltalán nem megy utána a dolgainak. és én tudom, hogy ennél több van benne és mind a ketten tudjuk, hogy a könnyebbik útat választja. de tegyünk úgy, mintha ez most egy müködő és szép élet lenne. hát nélkülem, én ehhez nem aszisztálok. aztán persze utána mégis, mert ha felhívnak az éjszaka közepén zokogva, nem csapom le a kagylót.

ez a sok sok emberi sors körülöttem egyre határozottabban terel engem valamerre, valami határozott énkép felé.