1866

ide fele jövet találtam egy blogot, aminek alapvetően lenyűgözött a kultúrális tartalma. megnyugtató, hogy még vannak kultúr emberek. ma kicsit elveszítettem hitemet az emberiségben, meg magamban is. talán nem is ma, hanem már egy jó ideje, de aztán egy beszélgetés ebbő kirántott (nem tudom, hogyan) és most kiguvvadt szemekkel rácsodálkozom mindenre. többek között arra a blogra is, amit majd holnap invesztigálok. mert most már aludni kéne, mert holnap okmányiroda, muszáj, nyomaszt már ez a dolog is.

szépen lassan megszabadulok a tudatom mélyén elraktározott nyomasztó dolgoktól és egyre tisztábban láthatom magam előtt a nyarat.

meg a BME levelét, hogy örömmel értesít, hogy felvételt nyertem hozzájuk. most, hogy itt van a kezemben a papír, most már elhiszem és talán 10 percig büszke is tudok lenni magamra, hogy 30 éves családanyák helyett én kerültem be a rozzant che guevarás farmeromban és bakancsomban, én, aki a felvételi előtti éjszak enyhén intoxikált állapotban holmi esszéket gépeltem.

régen, nagyon régen, éreztem valami zsenialitás szerűt, abban, hogy élek, ahogyan élek, valami elsöprő erőt, ami magától érthetővé tett egy csomó dolgot. nagyon szép pillanatok voltak azok, amikor elhallgatnak a kérdőjelek és tudtam, hogy elpusztíthatatlan vagyok. aztán ez megszüt és részemről nem éreztem semmit. aztán ezt láttam másban, ami megnyugtatott, hogy akkor halvány emlékeim nem hallucinációk voltak.  és talán eljön megint az a nap, amikor én is megint ezt fogom érezni.

mindezt azért van, mert tegnap hajnalban david bowie szólt hozzám. depech mode koncert után (amiről kicsit később) Rnél kötöttem ki, ahol db klippeket nézegettünk a vaksötétben. amikor felcsendült a halo spaceboy "this chaos is killing me" része, úgy éreztem, ez valóban így van. képileg elöntötte az agyamat egy rakat lynch-szerű jólesően beteg pszichedelika, placebo jellegű valami, az a "fire dance with me", szó szerint, a jó értelmben, nem megégni akarunk, hanem közzel lenni az élethez, vagy akár benne.

azt hiszem nem megy a fogalmazás, nem megy a kommunikáció, inkább bezárom az energiámat, fütsön belülről.

2 thoughts on “1866

  1. mizs! én azt hittem, egy tollasütő szólt hozzád, dehát hol van az már. mülündüvül üs vülüd ülmüdtüm, ürdüküs vült, müjd ülmüsülüm. hühühü

Hozzászólás a(z) roltheker bejegyzéshez Kilépés a válaszból