miután tegnap éjszaka a létező legközelebb kerültem a fulladásos halálhoz (éljen sokáig a jól szervezett parlagfűírtás), ma meg kiporszívoztam lakásom felét, illetve elfogyasztottam több tonna allergiagyógyszert, ideje talán pár szót ejteni a szigetről.

először is, ne tévesszen meg senkit a bevezető, a szigeten kb semmi bajom se volt az allergiámmal. ez bizonyosan annak is betudható, hogy három napot esett az eső, ami a port egyenletes mocsárrá alakította, így effektíve tapostam a pollenen.

visszatekintve tulajdonképpen nem is volt túl sok bajom a szigeten, leszámítva, hogy egyértelművé vált, hogy a múlt évi nadrágom már nem jön rám kényelmesen, (a jólét rám pakolt vagy öt kilót), illetve a szent grálként őrzött bakancsom mintha tönkrement volna. így az első két nap ragtapaszok és vértócsák közepette telt, enyhe fulladás-érzettel egybekötve. aztán persze az utolsó két nap is ragtapaszok és vérhólyagok közepette telt, de ez már inkább a tánc miatt volt.

tánc. nem volt belőle igazán sok, mivel valószínűleg megöregedtem, de már nem pörögtem 200%-on, csak mondjuk 80%-an, és így csak kétszer ittam pöttyet többet a kelleténél. (most itt hosszas eszmefutattást kéne végeznem arról, hogy 16-20 éves koromban ásványvízen éltem a szigeten és pörögtem 6 napot a hétből, majd 20 évesen megdöntöttem minden létező rekordomat és 7 napot a7-ből kávén pörögtem, leszámítva az utolsó napot, amikor felsorolhatatlan mennyiségű dolgot ittam össze, olyannyira, hogy másnap este 7-kor még mindig elég részeg voltam. mára örültem, ha 2 napot úgy ahogy át tudtam pörögni. inkább hagyom az eszmefutattást a francba, nem akarok lehangolódni).

ami jó volt: – hogy jól működő párkapcsolatom másik fele kijött velem egy napra, minden tömegútaláta ellenére (és korábbi tapasztalatokkal ellenben nem kérte meg a kezemet, ami egy hangsúlyozottan jó dolog), – hogy Rel olyan satamata részegre ittuk magunkat, hogy véletlenül 15 percet szeleteltünk valami technóra, és még élveztük is (bár ezt azóta is tagadjuk), – hogy muchachát sokat láttam, – hogy bátyám az utolsó két napra kijött velem, és kifejezetten élvezte az egészet, – hogy buborékkal világmegváltó beszélgetések helyett egészen érzelmesen tudtunk egymáshoz viszonyulni.

a legjobb koncert egyértelműen a Within Temptation volt, illetve a NINből a Hurt (amin jól elbőgtem magamat, szégyen gyalázat), de a top háromba sorolnám a Chemical Brotherst is, amire kvázi véletlenül estünk be muchachával, és mégis megszabadultunk minden negatív csítől.

a hét mondása pedig egyértelműen a következő szentháromság:

– héé, technikus bácsi! koncert van! nem hallani a brácsát! (tereskova)

– szembejön david bowie strandpapucsban (nem tudtam megjegyezni, hogy ki)

– ez az ideges szavak szótára (ugyanaz az nem tudom ki)

hamár kritikaszerűséget írok, írnék pár negatívumot is:

– túldimenzionált por az első két nap, – általános punnyadtság, – frenetikus társaság hiánya, – picsaszarul hangosított koncertek, – lehangoló madness koncert, – sokkoló felismerés, hogy számomra lejárt a sziget ideje (talán nem örökre), nem tudok már egy hétig bohóckodni, mert a Killers alatt is az ment az agyamban, hogy be kell vásárolni, ki kell takarítani, pénzt kéne keresni, és hasonlók…- azt hiszem már nincs bennem elég dűh, hogy egész évben legyen mit elfojtani, amit aztán itt majd jól kiélhetek (de ez lehet, hogy inkább pozitívum).