miután tegnap délután felforrt az agyvízem és elöntött a merő pánik, hogy egyrészt csak a munkáról szól az életem, másrészt nincsenek már barátaim, harmadrészt mindjárt itt az esküvőm és azt se tudom, hol áll a fejem és sem időm, sem energiám romantikus gondolatokra, ellenben egyre több a táska a szemem alatt és kevesebb a forintom a bankban, szépen lassan kiderült, hogy azért ez nem egészen így van.

végül a szimplakertben kötöttem ki, ahol réges rég nem jártam, olyannyira, hogy meglehetősen meglepődtem, hogy mennyire botrányosan szar a fröccsük (nem hiába hívja egyik kedves külföldi barátom horse piss-nek), és végül a kettesben tervezett randimból egész népünnepély lett, aminek persze az lett a vége, hogy nem 8-ra értem haza, hanem 10-re, miután mondanom se kell nem dolgoztam, hanem elájultam, de azt is richtig hajnali 1 után, nehogymá kialudjam magamat, mert az mégis hogy venné már ki magát.

aztán ma szembesültem azzal, hogy barátaim igenis vannak, méghozzá mind önálló egyéniségek, amiért egyébként nagyon hálás vagyok nekik, de nem biztos, hogy a legegyszerűbb összeszervezni velük egy olyan komplex eseményt, mint a leánybúcsúmat. szerencsére ez a feladat a Színésznőre (úgy is mint: Tanú) hárult, de természetesen amikor arról volt szó, hogy 7 óra 49 perc és 8 óra 17 perc között szervezzük át az egész kócerájt egy héttel későbbre, boldogan hivogattam exaltáltan mindenkit, majd anyáztam sűrűn, hogy a faszért van az embernek mobilja, ha fel se veszi, sőt, egyenesen kikapcsolja. ezért biztos ami biztos, a Színésznő színészeket kezdett el hivogatni egy leendő forgatással kapcsolatosan, aminek semmi köze a leánybúcsúmhoz, de ültünk ott a Jelenben és úgy néztünk ki, mint egy kibaszott telefonközpont, időközben oda települtek 5-en a 4 fős asztalunkhoz, így inkább elmenekültünk és meglepő módon egy telefonközpont mellett kötöttünk ki a nyóckerben (közben persze mondanom se kell, visszahívott mindenki, így már mozgó telefonközponttá nőttük ki magunkat),  egy olyan lakásban, ahol nincs csap a konyhában, mert elfogyott a pénz a felujítás közben, így a kádban kell mosogatni, de ezt leszámítva nagyon hangulatos.

ebben a távoli ismerős lakásában a feletébb allergén macska persze az ölembe fészkelte be magát, én meg önfeledten simogattam úgy negyedórát, amikor is arra lettem figyelmes, hogy mintha viszketne a dobhártyám, az allergia biztos jele, de ekkor már annyira mindegy volt, mert bevállaltuk, hogy a hétvégi romantikus felindulásból elkövetett írországi kiruccanás fotóit megnézzük. hát én nem tudom, ti mit tudtok Londonderryről, mert én naív még csak nem is hallottam erről a városról korábban. mostanra már tisztában vagyok azzal, hogy ebben az észak-ír városban volt a (Sunday) Bloody Sunday (énekli Bono), az IRA központja volt 10 évvel ezelőttig, de biztos ami biztos, a város protestáns és katolikus részeit még mindig 4 méter magas kerítés választja el egymástól, ami persze nem akadályoz meg senkit abban, hogy kedélyesen áthajítsa a macskakövet, ami távoli ismerősömtől pár méterre landolt, ezzel is jelezve, hogy itt igenis akut problémáról van szó.

szóval persze lehet itt nyavalyogni, hogy szar az élet stb stb (lásd első bekezdés), csak nincs igazán túl sok értelme. és ha most azt játszuk, hogy többet vagyok ébren éjszaka, mint nappal, hát ezt játsszuk, istenem, volt már ilyen, és nem voltak azok igazán szomorú idők, as far as i recall.