az elmúlt pár hétben három francia filmet is láttam és mind három kifejezetten jó a maga műfajában, rövid ajánló:

Az osztály: Michelle Pfeiffer anno jól megmutatta nekünk, hogy tanárnak lenni bizony nem egyszerű dolog. az ő története azonban a messzi Amerikában zajlott, méghozzá a 90-es évek közepén, nehezen tudtuk komolyan venni, az eldramatizált szerelmi szál miatt meg végképp egy tipíkus amerikai filmet kaptunk. tanárnak lenni azóta sem egyszerű, ezt tudjuk meg Az osztályból is. ezúttal azonban a közeli Franciaországban zajlik a történet, a rendező egyben a főszereplő és foglalkozását tekintve tanár, a bemutatott osztály pedig nem más, mint az ő osztálya. a szituációkat előre megbeszélték, de szöveget nem írtak meg, döbbenetesen hatásos és őszinte így a film, sokáig azt hittem, egy dokumentumfilmet nézek valójában, nincs smink, bevilágítás vagy aláfestő zene, mint ahogy nincsenek egyértelműen jó és rossz döntések a filmben, nincsenek jók és rosszak, csak 30 gyerek és egy tanár, akik beleragadtak egy látszólag megoldhatatlan helyzetbe és nem próbálnak meg hősködni, hanem kihozni belőle a legjobbat. nincs szerelmi szál vagy látványos verekedés, de nem lesz senki sem öngyilkos a kilátástalanságtól.

Isten hozott az Isten háta mögött: Louis de Funès óta tudjuk, létezik olyan, hogy francia humor. ezt persze lehet utálni, vagy szeretni, mindenesetre ezúttal sikerült egy roppant jó arányú filmet készíteni, amiben a főhőstől nem kapunk idegbajt, nem kétségbeejtően szerencsétlen és másfél óra alatt nem jön elő húzszor ugyanaz a poén. az alaptörténet elég egyszerű: egy posta igazgatót áthelyeznek dél-franciaorszgából fel északra, ami majdnem ezer kilométer utazást jelent és bizony kemény kultúrális sokkot. a poénok egyik felével szegény fordító nem bírt mit kezdeni, de az legalább lejön, hogy a két francia, déli és északi egyszerűen nem értik egymást a tájszólásbéli problémák miatt.