azt kell, hogy mondjam, hogy meglehetősen pozitív hangulatba keveredtem mostanság, végre megbékéltem a szabadúszó életemmel, magaménak érzem, mondhatni büszke vagyok rá, nem érzem gyávaságnak, nem érzem úgy, hogy csak alibi a lazsáláshoz, nem érzem azt, hogy tilosban járok, és állandóan figyelnek, és alig várom már, hogy rám szóljanak, hogy kicsi lányom, térj már észhez és kezdj már magaddal valami értelmeset is.
hm, ezt így leírva kissé olybá tűnik, hogy enyhén paranoid életem volt az elmúlt másfél-két évben…
Ahogy esik, úgy puffan 
Nem gyávaság és nem lazsálás, és ha bármikor megerősítésre van szükséged, fordulj bátran hozzám. Látatlanba lefogadom, hogy többet dolgozol, mintha hetente ötször nyolc órát ülnél egy irodában.
Én csak félig vagyok szabadúszó, de én is megkaptam párszor ismerősöktől, hogy nincs rendes munkahelyem, és hát nekem úgyis mindegy, hogy hétköznap van vagy hétvége. Erre általában azt szoktam felelni, hogy tényleg mindegy, mert én például hétvégén is dolgozom.
Amúgy meg örülök, hogy jól érzed magad 🙂
Köszi a biztatást! Engem még a legelején porrá aláztak egyszer, mondván, hogy a fordítás csak alibizgetés, mert nem bírom magamat elkötelezni semmi mellett, ezért úgy teszek, mintha ezt választottam volna. Akkor még zöldfülűként nem tudtam mit mondani, most már vagy leszarnám, vagy válaszolnék ezt-azt 🙂
Hogy tud az ember félig szabadúszó lenni?
Remélem jól állsz a határidővel!
Úgy lehet az ember félig szabadúszó, hogy oktatási intézményben dolgozik, ahova azért nem kell minden nap bejárni (ilyenkor meg ugye egyáltalán nem). Emellett meg van egy másik élete, amelyikben megrendelőkkel és határidőkkel verekszik.
Szart leadtam, bár sajna megcsúsztam vele, erre nem vagyok büszke. Még mindig kómás vagyok.
akkor ne tessék monitort bámulni!