rengeteg minden kavarog bennem erről a nyárról, de nem kötelezően tudom, vagy akár akarom őket megfogalmazni. egy szóval jó volt ez a nyár, mert végre szólt valamiről, hosszú évek óta megint sajátos hangulata volt, volt vezérfonala, voltak meghatározó mozzanatai, nem pedig szürke hétköznapok sorozata volt, mint az év bármelyik másik szezonja. sokat kaptam tőle és úgy érzem, közelebb kerültem ahhoz, hogy újra felfogjam, ki is vagyok én.

persze sajnálom, hogy vége, mert ki tudja, ilyen nyarunk már nem lesz, persze lehet másmilyen, másképp jó, de mint mindig, amikor egy egységnek vége, az ember kicsit nosztalgikus.

ugyanakkor nem sajnálom, sőt, talán már várom is, hogy vége legyen egy kicsit, mert tudni kell jókor kiszállni dolgokból, nem lehet minden éjszaka hajnalig beszélgetni, mert elfogynak a témák és nem lehet minden második este berúgni, mint a disznó, mert elfogynak az agysejtjeim. nem szabad hagyni, hogy hosszú agóniává alakuljon az egész és életemben először nem csak végletekben tudok gondolkodni, ki tudok szállni időben.

szerencsémre és egyben szörnyű balszerencsémre, a nyarat nálam percre pontosan megszabják érkező, majd távozó barátok repülői, így megspórolhatom magamnak a metafizikai elmélkedést, hogy mikor is van vége a nyárnak.