minden rettegésem ellenére nem rontottam el túl sok mindent a templomban, nem ejtettem el a keresztet, egyetlen egyszer álltam fel rosszkor, de az sem volt igazán feltünő.

a tegnapi nap után azt hiszem biztosan állíthatom, hogy előző életemben társalkodónő lehettem, ennyit ugyanis soha nem kellett cseverésznem ilyen sokféle emberrel, ráadásul egy huzamban 10 órán keresztül, mindezt kísérő nélkül. mondhatni a túlélésért küzdöttem, másik opcióm a csendben ücsörgés lett volna, ami sokkal idegölőbb opció és magában rejti a csendben lerészegedés veszélyét.

mindennek örömére sikerült egy cseh hivatásos politikussal, egy színész-táncos fiúval, egy egyszerre zord és nagyon kedves (majd nagyon részeg) fotóssal, egy kissé öntelt operatőrrel és több, velem radikálisan ellentétes politikai / erkölcsi / vallási véleményt valló emberrel cseverésznem.

az, hogy ezzel együtt sem bírtam felvillanyozódni, egyáltalán nem az ő hibájuk volt.

végezetül hadd osszam meg a nap egyetlen jó sztoriját, az egyik lány mesélte:

olaszországban néztek moziban egy magyar filmet, amit olaszul feliratoztak. a sztoriban szerepelt egy pálpusztai úr, amit konzekvensen signor gorgonzolának fordítottak.