azért hogy bírok olyan nyomi lenni, hogy amikor épp lassan elkezdene elfogyni a munkahalom előlem, akkor nem felszabadulok, hanem kétségbeesek, hogy mi lesz, ha nem kapok több munkát…
azért bevallom, ezt nem hittem volna magamról, amikor az egyetemen többnyire a kocsmában ültem és mások jegyzeteiből éltem…
Az ember egy furcsa lény, hogy valami igen bölcset mondjak. Engem például a siker szokott megijeszteni, a kudarcra már fel vagyok készülve…
félre vagyunk szocializálva… bővíthetjük a pacal utálókörünk repertoárját 🙂