az elmúlt pár nap eseményei (főleg beszélgetései) rádöbbentettek, hogy vannak olyan emberek, akik egyszerűen vonzzák a tragédiákat. ők maguk sem immunisak a kisebb sorscsapásokra, lecsap rájuk lumbágó, tüdőgyulladás, allergia, anyagi és érzelmi csőd, de ezekből rendszerint felépülnek. életük nagy részét azonban kórházakban, temetőkben és depressziós családtagjaik nappaliaikban töltik, mert a körülöttük levő embereket gyakran éri komolyabb sorscsapás.

azt mondják, a természet igazságos. ezt most valahogy nehéz elhinni.

nehéz elhinni, hogy van igazság abban, hogy annak, aki 25 éves korára túl van egy polgárháborún, eltemette az anyját, zuhant 5 métert biciklivel egy szakadékba, elbúcsúztatta öngyilkos osztálytársnőjét, még komolyan azzal kell megkoronáznia a karácsonyi szünetét, hogy a tűzoltóknak segít kideríteni, hogy miért gyulladt ki  és égett le percek alatt az a lakás, benne három emberrel, melyet egyébként egy órával korábban hagyott el.