jelentem, szentendrére végül Hubbie-val kiegészülve kiértem egy darabban, bár a biciklim egy idő után gyanúsan kattogott, jelzem én is kattognék, ha ilyen utakon kéne hajtanom versenybicikli létemre. azt egyébként még el tudnám fogadni, hogy nincs bicikliút, de az, hogy a bicikliútnak csúfolt valami az ártérben halad és valójában egy erdei ösvényről van szó, amiben a talajvíz ilyenkor élvezettel felüti a fejét, elég idegesítő. mint szentedrére érve megtudtam, minden valószínűség szerint ez volt az “ideiglenes” bicikliút. ezek szerint pár milliárdot még el lehet majd ezért is sikkasztani, én meg addig is járjak traktorral.

itt most mellékesen megosztanám a vasárnapról áthúzódó kiborulásomat is, mert témába vág. szóval vasárnap este elmentem kedvenc tanítványom ex pasijához, aki mellékesen Hubbie legjobb barátja, hogy részt vegyek egy könnyed disznótoroson. (szórakoztató részlet, hogy Hubbie olimpiai elfoglaltságoknak tett eleget, ezért kedvenc tanítványommal érkeztem, de hát voltam már ennél furcsább és pikánsabb helyzetben is már életemben). miután jól belaktunk a hurkából (amiből vallási okokból nem volt véres, csak májas), könnyed beszélgetésbe kezdtünk és hamarosan ott tartott mindenki, hogy azonnal emigráljunk mind, mert ez az ország így szar, úgy szar, fiatalként nincs itt jövő, karrier, a fizetésünk 50%-át befizetjük az államnak, de azt is minek, bla bla bla, azt hiszem mindenki el tudja képzelni.

biztos részben azért van, mert én ténylegesen éltem külföldön és nem csak erasmusszal voltam kint berlinben fél évet, de ez az emigrálás kérdés nálam mindig kiveri a biztosítékot, mert én ugyan még nem voltam abban a korban, hogy munkát vagy önálló megélhetést próbáljak magamnak teremteni, de végig néztem bátyámat, akinek ugyan sikerült végül letelepednie, de hány év alatt és milyen áron. olyan szép és jó, hogy mindenki kirobban az egyetemről és katalógusból nézi ki, hogy inkább manhattan vagy london, esetleg berlin, mert az olyan trendi. arra persze nem gondol, hogy a rózsadombi értelmiségi hátterét elfelejtheti egy életre és mehet a gettóba lakni és dolgozhat tízszer annyit, hogy onnan pár tíz év alatt kitörjön (persze ezt egy jó házassággal felgyorsíthatja). de tény, hogy legalább magyarországot nem kell többet szidnia, elmehet a nyugati fizetésével az összes nyári fesztiválra és nem kell számolnia, hány fényt iszik meg, mert ha akarja, a fényes bódét is megveheti.

szóval alapvetően fenntartásokkal kezelem az ilyen nagy dumákat, mert naivitásnak tartom azt feltételezni, hogy máshol csak jobb lehet. ott is vannak problémák, csak éppenséggel másmilyenek.

azt már jobban megértem, ha valaki szakmailag megy el külföldre, mert amihez ő ért, az itt nincs, vagy máshol magasabb szinten van, megbecsülik, stb.

így például engem is roppantmód idegesít, hogy kis hazánkban nincs kultúrája a szabadúszó munkának, adó szempontjából állandóan baszkurálják az EVÁ-t, vagy csak egy kicsit megváltoztatják, hogy nehogy jó legyen nekem, kulturálisan meg ha azt mondom, hogy szabadúszó vagyok, akkor többnyire valami lumpen alaknak néznek, aki nem bír beilleszkedni a társadalmi keretekbe és ezt próbálja valamilyen divatos jelzővel illetni, hogy elfogadhatóvá tegye. ha esetleg nyavalyogni merek sanyarú sorsomról, leginkább azt javasolják, hogy menjek el rendes állásba és akkor jön hó végén a fizu, nem kell gondolkodni (na igen, ez a baj). a fordításról már beszélni sem akarok, mindenesetre szórakoztató, amikor külföldi (és magyar) ismerőseim a külföldi árakból kiindulva azt hiszik, hogy engem hej de nagyon felvet a pénz, amikor  az én önbecsülésem meg sehogy se bír felépülni, mert úgy kell könyörögnöm egy kis munkáért, hogy a hó végén befizessem a járulékaimat, és mellesleg tényleg szarért, húgyért dolgozom, pedig nem tegnap kezdtem, vannak jó referenciáim és mellékesen jó vagyok ebben.

de rendben, ilyen az ország, elfogadom, bár ahogy szentendre felé tekertem, bevallom, nem voltam igazán vidám. de elfogadom, egy 20 éves demokráciában még lehetnek nehézségek, de akkor cserébe könyörgöm, legalább legyen valami jó. vezessék be a sziesztát, legyen tengerpart, vagy olcsóbb a strandjegy, esetleg egy normális út, amin végig bírok menni a biciklimmel, anélkül, hogy az szétesne, mert valami fasz, aki bizonyára terepjáróval jár a sarki boltba is, úgy gondolta, hogy a biciklik alapvetően szeretik, ha egy fakitermellésen keresztül vezet az út a folyótól fél méterre, ami pont arról ismert, hogy sosem szokott megduzzadni.

aztán ettem egy lángost és ettől megnyugodtam, hisz hol ennék én manhattanben lángost?