istenem, úgy emlékszem, 18 éves épp hogy elmúltam, elküldtek francia felsőfokuzni a rigóba, azt se tudtam eszik-e vagy isszák, készültem a (francia állami) érettségimre, úgy éreztem, hős vagyok, hogy megtaláltam a baross utcát egyedül. irdatlanul megvoltam fázva , alig volt hangom és nagyon utáltam, hogy csúszik az egész szóbeli, nekem meg ott kell vacognom egy huzatos folyosón, ahelyett, hogy az ágy melegében olvasnám a kötelezőket. előrántottam jean anouilh (zseniális) antigonéját (vagy valami hasonlót) és csendben kuncogtam a sarokban, körülöttem zsongtak a hisztérikus vizsgázók, akik egymást kvizelték mindenféle baromságokból (később rájöttem, hogy minden szóbeli vizsgán vannak ilyen emberek, akik jó energiavámpírként a pánikkeltésből próbálnak előnyt kovácsolni), engem sokáig békén hagytak, de aztán egyszer csak az egyik felvisított, hogy ” te FRANCIÁUL olvasol?”

én meg naívan nem értettem, hogy ezzel mi a gond.

onnantól kezdve fél órán keresztül bombáztak olyan kérdésekkel, hogy akkor mondjam meg, hogy van a kosárfonás, meg az arató-vető kombány.

mindezt csak azért mesélem el (hogy egy kicsit felvágjak), mert az előbb meg kellett néznem a szótárban, hogy hogy van az, hogy kosárfonás (vannerie).

hülyülök.

(az egom mérete nem hagyja, hogy ne fejezzem be a történetet: a szóbelit végig köhögtem és tüsszögtem, olyannyira, hogy a vizsgabizottság főzött nekem egy teát (a véres multú és jelenű rigóban !!) és amikor elmentem megnézni az eredményeket, a körülöttem tobzódó hisztérikus picsák vizsgázók egy emberként visítozták, hogy “Aztakurvabaszdmeg, valaki 70 pontot kapott”. én naívan megkérdeztem, hogy mennyi a maximum, majd nyugtáztam, hogy aztakurvabaszdmeg, hetven pont. ezek után szépen hazatüsszögtem magam a villamoson és emlékeim szerint jól lebetegedtem, most már tényleg).