enyhén szólva el vagyok maradva a blogírással, szóval jöjjenek a dolgok szépen sorban.

a nagy közös rengeteg idegenes mozizásból végül az lett, hogy négyen mentünk hosszuval, csipkepittyel és vasziliszával. a film előtt röpke 20 perc alatt összedobott jegeskávét szürcsöltünk, utána pedig söröket. a beszélgetés kellemes volt, bár sajnos túl rövid négyes felállásban, remélhetőleg a jövőben folytatjuk.

ami viszont ennél érdekesebb, az a film. azaz hogy csak azt hittem, hogy majd érdekes lesz és csodajó, közben egy kommersz disney film jött ki az egészből, minden nagyon didaktikus, minden nagyon egyszerű, vagy a gonosz, meg a jó, meg valami sárkány is kóvályog a képben, nosza, döfjük le.

dühített, hogy abszurd elemek szinte alig voltak, minden értelmetlenséget megpróbáltak minimizálni, nehogy az átlag amerikai néző esetleg ne értsen valamit. az egész abszurd vonalat az volt hivatott képviselni, hogy a szereplők szépen sorban megjegyzik, hogy “jaj, jaj, azt hiszem, megőrültem”. semmi nyelvi vagy látványi lelemény, sőt, tim burton sajátos világa ezúttal még csalódást is okozott nekem, mert a korábbi rajzfilmből emelt át pár dolgot elég egyértelműen (pl. a kártyakatonákat), ami persze nem baj, csak nem fogok elájulni az egyediség hatására.

összességében nem hagyott bennem semmilyen nyomot az egész, már most is alig bírok pár sort írni a filmről, mert átment rajtam az egész, mint a huzat.

viszont arra legalább rádöbbentem, hogy a könyvet már nagyon rég olvastam, szóval meg is keresem a polcon valahol.