sajátos életpályám mellékhatása, hogy legjobb barátaimmal nem élek egy országban, cserébe viszont a sors bármikor megadományoz engem egy éppen hazalátogató kedves ismerőssel, aki váratlanul felhív este 9-kor, hogy akkor talán most igyunk egy kávét.

így például tegnap is egy teljesen valószerűtlen összeállítású társasággal mulattam az időt a hattyúházban (ami gimnáziumi törzshelynek minősült), sőt a végén még vodkát is ittunk műanyagpohárból a széna téren, de ezt már tényleg cikinek éreztük mindnyájan, bár ettől függetlenül szórakoztató volt.

jó érzés volt a megszokott köreinket futni és újra meghatározhatatlan kódnyelvünkön kommunikálni mindenféle baromságokról. sokat röhögtünk, pedig pont azt taglaltuk, hogy mennyire felnőttünk már és mennyire férjhez megy és szül körülöttünk mindenki és milyen szarul keresünk és milyen drágák a lakások párizsban. szó esett még (a teljesség igénye nélkül) az orosz hadkötelezettségről és a felmentés pontos áráról, ami mellékesen megfelel a shanghai-tokió-amszterdam-glasgow-tampere útvonalnak vulkanikus hamu idején. emlegettünk még ex pasikat és osztálytársakat, elhízott és megváltoztatott szexualitású iskolatársakat, valamint drága és kis lakásokat párizsban.

cserébe egy szó sem esett politikáról, hétköznapi magyar nyavalygásokról, balfasz főnökökről, felesleges egyetemi tanulmányokról, kilátástalan jövőről, lehangoló kórházakról, nem működő intézményekről, sok számjegyű gázszámlákról és ez már önmagában is rendkívül üdítő volt.

ezeken a találkozókon mindig kicsit elvarázsolódok, tudatosul bennem, hogy bármit is fogok valaha tenni, mindig lesz egy icipici jekyll és hyde bennem, a megfelelő társaságban átváltozunk és végre otthon érezzük magunkat. a kérdés már csak az, hogy melyik a jekyll és melyik a hyde.