csütörtök este családilag megnéztük az alexandrov együttes előadását, ami valójában a vörös hadsereg férfi karát takarja, zenekarral és táncosokkal kiegészítve.

számomra egészen meglepő volt, hogy az aréna teljesen tele volt, főleg szüleim korosztályával, de akadtak szép számban fiatalok is, akikről az est folyamán kiderült, hogy kenik vágják a mozgalmi dalokat.

mert hogy azokat hallgattuk és bár én nem tudok oroszul, a partizán szót kiválóan kiértettem a szövegből, így nem hinném, hogy különösebben aktualizálták volna a szövegeket. nekem azért meglehetősen paradoxálisnak tűnt, hogy 20 évvel a rendszerváltás után, emberek komoly pénzeket fizetnek, hogy azt hallgassák, amit anno úgy utáltak, és ehhez ráadásul olyan videókat nézzenek, amiben hősies szovjet katonák menetelnek jobbra balra, náci zászlókat tépnek szét, asszonyokat csókdosnak, lenin szobrok előtt tisztelegnek, vagy éppenséggel veteránként ezer kitüntetéssel a mellkasukkon vonulnak fel.

de úgy látszik, a nosztalgia nagy úr, a tömeg marhára élvezte az egyébként remek produkciót, fennhangon énekelte a katyusát, megfelelő helyen kezdte el a vastapsot, olyannyira, hogy a végén külön megköszönték nekünk, hogy ilyen jó közönség voltunk.

egyébként szó se róla, engem is megvettek kilóra. alapvetően három féle produkciót kaptunk: a férfi kórus által előadott mozgalmi- / népdalokat, a szólistával együtt előadott dalokat és a táncos átvezetőket. ezutóbbiak elég egyhangúak voltak, random népviseletes asszonykák berohantak a színpadra, ugrabugráltak, majd egyéb random népviseletes férfiak beugrottak a színpad közepére és válogatott bravúrokat adtak elő, amiből számunkra egyértelművé vált, hogy ők már a homokozóban is a magyar vándorral mulatták az időt.

a szólistákkal előadott résznél egyszer csak felkonferálták josip kobzont, akinek a neve nekem ugyan nem mondott semmit, de körülöttem mindenki felsikított a 73 (!!) éves énekes láttán, aki becsületesen előadott 3-4 dalt. az első szám után elmondta, hogy úgy értesült, régi barátja, koós jános is a nézőtéren van, jöjjön előre. és valóban, egyszer csak megjelent koós jános egy óriási csokor virággal, amit átnyújtott, majd mosolyogva kezet ráztak, kobzon pedig elénekelt egy koós számot magyarul, ami szerintem igazán szimpatikus gesztus.

a második részben szintén volt egy vendég, bizonyos szirtes edina mókus. ő egy szál hegedűvel érkezett és azzal improvizálgatott bartók tiszteletére, majd előadott egy saját dalt, ami egészen furcsa volt, mostanáig nem sikerült eldöntenem, hogy tetszett-e vagy sem. ezt az egész intermezzót kicsit erőltetettnek és fárasztónak tartottam, szerintem szívesebben hallgattunk volna még pár dalt a kórus előadásában helyette, bár ez is kétség kívül szép gesztus, az alexandrov készült arra, hogy pestre jön, nem az a fajta produkció, akinek édes mindegy, hogy most épp párizsban van, vagy budapesten, esetleg bukaresten. (persze tudom, hogy ennek történelmi okai vannak, de simán megtehetnék, hogy minden városban pontosan ugyanazt a műsort nyomják le).

összességében nekem tetszett a “koncert”, a férfi kórusnak tényleg félelmetes ereje van, órákig el tudnám őket hallgatni, viszont sajnálatosnak tartom az erős revü hangulatot, fél percenként új emberek érkeznek a színpadra, az előadás elaprózódik, nem lehet tisztes katarzist felépíteni, mert mire épp megindulnának a könnyeim a zúg a volgától, bepattan a színpadra 20 ukrán néptáncos és látványos kardtáncot lejtenek.

a poljuse polje hiányáért bőségesen kápótolt az előbb említett zúg a volga és a v puty, ami szerintem egészen zseniális.