ma olyat tettem, amire még az én béna önbecsülésem is csak annyit bírt mondani, hogy “ez igen”.

miután pénteken nem mentem el úszni, mert túl sok munkám és társadalmi elkötelezettségem volt, vasárnap pedig nem mentem el futni, mert a hétvége egy inszomniás bűnbarlang volt, ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos érdektelenségnek engedtem volna, összeszedtem magam és elmentem futni, a vasárnapi terv szerint.

mondanom se kell, hogy szenvedtem, mint állat, de becsületesen lefutottam/sétáltam 4 kilométert és ezzel tovább folytatom az edzéstervet, szerdán kezdem meg a harmadik hetet a hatból, eddig soha semmilyen rendszeres testmozgás mellett nem bírtam ennyire elkötelezni magamat, szóval minden edzés nem csak fizikailag jó (mert a fizikai fáradtság nekem jól esik a bambító szellemi munkám mellett), de egyben óriási sikerélmény is.

tralala.